Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Ferencz Csaba: Globális változások, globális válság
Azonban Európa különös sajátossága a jelenlévő' népek sokféle és mégis kapcsolódó kultúrája. Ráadásul Európában már, lényegét tekintve ebben az ösz- szetételben, nemcsak hosszabb ideje élnek együtt az érintettek, hanem a középkortól kezdve szükséghelyzetben általában sikeresen éltek az összefogás lehetőségével. (Gondoljunk csak az oszmán hódítással szembeni fellépésre.) Mondhatjuk, hogy az adott előzmények után törvényszerűen vált meghatározóvá Európában az integráció gondolata a meglévő és meg nem oldott problémák, konfrontáció-források ellenére. Nélküle Európa a bemutatott, globális válsággal küzdő világban stabil, elfogadható vagy jó életminőséget biztosító régióként nem tudna megmaradni. Az európai integráció azonban nemcsak a zavaroktól nem mentes, hanem sajátosan aszimmetrikus is. Bármely integráció akkor jó, ha a társadalmi működés minden fontos területére kiterjed. Az európai integráció azonban ezek egyik különösen fontos részénél, a védelmi-biztonsági részen nem európai. Ennek sajátos előzményei, okai vannak. Európa a XVII-XIX. században tudásban, és ebből fakadóan népességben és katonai erőben a világ sorsát meghatározó erejű volt. így belső konfliktusai az itteni országok számára dominánsak voltak a világ többi, valamilyen szinten birtokba vett része történéseihez mérve. Ennek eredményeként, ismert történelmi lépésekben, kialakult Európa nyugati tengerparti országai és az észak-amerikai kontinens két országa között egy biztonsági együttműködés, kialakult az észak-atlanti integráció. (Eközben az európai országok a korábban megvolt és gazdasági előnyökkel járó közvetlen hatalmukat a világ más részei felett elvesztették.) Mára az észak-atlanti integrációt a NATO testesíti meg. E folyamatnak nemcsak a nagyerejű együttműködés az eredménye, hanem a két világháború fizikailag döntően Európát romboló jellege következtében az is, hogy mára Európa integrálódó része, a hajdani Európai Közöspiac, önmagában kellő szinten védekezésre, saját biztonsága garantálására nem képes. így önmagában sem a világban a stabilitás valamiféle biztosításához, sem érdekei érvényesítéséhez nincs elég ereje. E szituációhoz társadalmi-érzelmi szinten egészében még ma sem szokott hozzá Európa. Egyéb területeken ettől eltérően az amerikai kontinensen az „amerikai gondolat”, itt nálunk pedig az „európai-gondolat.” érvényesül. Az európai országok gazdaságilag a XX. század közepétől külön-külön már egyáltalán nem voltak versenyképesek Eszak-Amerikával, majd megjelent veszélyes gazdasági partnerként és ellenfélként a Távol-Kelet is. Ez felgyorsította a gondolati szinten hosszabb múltra visszatekintő európai együttműködési lehetőség realizálódását, megszületett az EK, s belőle mára az EU, az Európai Unió. A folyamat nem érintette a NATO-t, mert kezdetben az EK-ban csak NATO-tagok voltak. Mára az aszimmetria következtében azonban érdekes helyzet alakult ki. Az EU nemcsak NATO-tagokat foglal magába, s az európai NATO-tagok nem mind tagjai az EU- nak. De az egész EU biztonságát a NATO garantálja, éppen a NATO-ban érvényes „egy mindenkiért, mindenki egyért” elven keresztül, aminek biztonsági együttműködésben korunkban kikerülhetetlenül érvényesülnie kell. Eközben azonban az EU gazdaságilag az USA és Kanada versenytársa, s kulturálisan is számottevő konfrontáció alakult ki. A közeli jövő szempontjából ez az aszimmetria meghatározó. Kisebb zavarokat eddig is okozott, s nem zárható ki, hogy további együttműködési zavarokhoz is vezet. Éppen a nem-biztonsági rivalizálás következtében az amerikai fél biztonsági szempontból az európaiakétól eltérő érdekrendszerben mozog. Ugyanis a biztonság nem csupán a bipoláris világban domináns nyers erővel fenyegetés vagy a világháborúval fenyegetettség. A globális szinten is majdnem homogén fenyegetettségi helyzetektől eltérő szituációk 15
