Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Vekerdi László: Következik valami a történelemből? („Quod omnes tangit, ab omnibus approbetur”)
Vekerdi László Következik valami a történelemből? „Quod omnes tangit, ab omnibus approbetur” A • • JLJLmi mindenkit érint, azt mindenkinek jóvá kell hagynia”, idézi Szűcs Jenő Europa három történeti régiójá-nak genezisét levezető Vázlatában az antik tételt, melyet a justinianus Codex egyik eldugott helyéről ástak elé a skolasztika jogászai az antik abszolutista tételek ellensúlyozására, és amely azután „a rendi parlamentarizmus jelszava lett... Innen már csak egy lépés, hogy Marsilius de Padovánál már határozottan körvonalazódjék a törvényhozó hatalom (legislator humánus) fogalma. Csakis ennek autoritásából cselekedhet vagy hozhat rendeleteket az uralkodó, mint az állam igazgatási feje (administrator rei publicae), egyben pedig az uralkodó rész az állam többi, a törvényhozásban képviselt részeivel való viszonylatban. Itt már csírájában megfogalmazódott valami, amit ma végrehajtó hatalomnak, az egész kettősségre nézve pedig a hatalmak megoszlásának mondunk.” De miféle „hatalmak” oszlottak meg és kik voltak az a „mindenki”, akinek jóvá kellett hagynia, jóváhagyZiaíta azt, ami „mindenkit” érint? A skolasztikus jogfilozófia a 12. és a 13. század során a római jog, az antik államelmélet és a feudális szokásjog elemeinek bonyolult és mesteri ötvözésével felvázolta azt az elvi „szerkezetet”, amely az 1300 körüli évtizedekben a gyakorlatban is funkcionálni kezdett, még ha nem is valami fényes módon, „a rendi gyűlések formájában”. A Vázlat egyik fele ennek a felvázolásnak a lépéseit elemzi; azt a nehéz és gyakran nehézkes teoretikus munkát, amely a ténylegesen érvényesülő feudális „szabadságok”-tól elvezetett valamiféle elvont (és elvonatkoztatott) „szabadság” ideájához (ha nem is föltétlenül „ideáljához”), amelynek alapján értelmezhetővé vált „minden ember” nevében és képviseletében egyfajta civilis societas (merőben más, mint amit ma vagy tegnap „civil társadalom” néven divatos vagy volt divatos emlegetni), amelynek „minőségi része reprezentálja” azaz testesíti meg az egész közösséget. Ezáltal lesz a közösség persona politico, azaz „több, mint tagjainak összege, örök életű identitás, ... vagyis az a fajta korporativ kommunitás, mely a monarchia keretei között is reprodukálódik, aminthogy létezik valamely városban vagy tartományban... Tulajdonképpen már az előtt tisztázódott, mielőtt az első rendi gyűlések összejöttek volna, hogy az egyház, a nemesség és a polgárság, a corpus politicum tagjainak elitje reprezentálja a királyság communitasát a politikai test fejével, az uralkodóval szemben.” Az itt kiragadott idézetek még csak érzékeltetni sem kívánják se a Vázlat középkor - politológiatörténeti elemzésének relevanciáját és mélységét, se az eszmék és fogalmak skolasztikus tökéletességét és finomságait. Csupán annyit szeretnének sugallni, hogy a politikai test „elitjének” és fejének” elég volt egy ilyen primitív és tökéletlen szkéma ahhoz, hogy „minden ember” azaz a „people” értelmében vett „populus” nevében - és helyett - kormányozzon azaz uralkodjék. Nem kell tán mondani, hogy a „people” itt 88
