Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1. szám - John Lukacs: A rövid évszázad után

Ötszáz évvel ezelőtt, az újkor kezdetén Magyarországon csak igen szórványos polgárság volt található. A népesség megoszlik: nemesek, parasztok, jobbágyok. Ötszáz év után, az újkor végén a polgárság nemcsak hogy számottevő', hanem felszívja a proletariátus nagy részét is. Örömteljes fejló'dés ez? Igen is, nem is. Igen: mert így hasonul a magyar társadalom az európai és nyugati társadalmi szerkezetekhez. Nem: mert mint ahogy a középosztály fogalma lassan elveszti a jelentó'ségét akkor, amikor annyira felnő' és felduzzad, hogy a felsó' és alsó osztályok nagy részét felszívja, nem lehetséges az, hogy lassanként a polgár jelentése és karakterisztikuma is megszűnik majd?

A magyar szóhasználat eredó'i és lényege történelmiek. Amit az imént az arisztokratikus korszakról írtam, azon nem a magyar fó'nemesség fogalmát értem. Az újkor arisztokratikus-demokratikus fejló'dése és keveréke nem a fó'nemesség és a jobbágyság harcát és keveredését jellemzi, hanem az úri osztályokét és polgári osztályokét. Az újkor legnemesebb és legbátorítóbb korszakában az úr lehet polgár, és polgár is lehet úr. Ez a XIX. századi magyar szabadelvű nagyok ideálja. De mi történik akkor, amikor az új fogalma és jelentó'sége megszűnik? Szűnjön meg az „úrfi” vagy akár nyelvünknek az a szép fordulata is, amikor a feleség a férjéről mint uramról beszél, de mi lesz akkor, amikor az úriember és az úri viselkedés fogalmai, jelentó'sége és tényei eltűnnek?

Szabadelvűség és népszuverenitás: liberalizmus és demokratizmus vagy populizmus: összeegyeztethetők-e ezek egyáltalán? Nem tudjuk. De amit tudunk, az az, hogy egy korszak — s nem csupán egy évszázad - végén vagyunk, ahol mélyen (inkább, mint felületesen) sok minden megváltozik, beleértve a magánbirtok és az egyéni gondolkodás, a család és a hovatartozás, a vallás és a műve- ló'dés, de még a nemek viszonyának lényegét is.

Hogy mindennek mi a következménye? Az unalomig hadd ismételjem: történész vagyok, nem próféta. De érdemes arról gondolkodni, hogy a nép fogalma - amely sajnos kevésbé valóság, mint inkább absztraktum —, mert a „nép” ritkán beszél; inkább a nép nevében beszélnek. Amit pedig a nép nevében mondanak, kijelentenek, osztanak, tesznek, igen, néha tényleg megegyezik azzal, amit a „nép kíván” — de nem mindig. A történelem nem ismétlődik: de vajon keletkeznek-e majd új uralkodó osztályok? Nem tudhatjuk. De azt tudnunk kell, hogy a jövő', de inkább a jelen gazdag (tehát Isten segítségével javakkal megáldott) embere, férfija és nője, nem az, aki anyagilag gazdag vagy önellátó, hanem az, aki lelkileg és szellemileg gazdag; akinek van összegyűjtött erkölcsi és szellemi tőkéje ahhoz, hogy tudja, mi érdekli őt igazán, s mi az igaz szó, s mi a hamis, akinek szelleme és képzelete nem függ teljesen attól, amit a képernyőn vagy a nyomtatott lapon lát.

Hadd idézzem a most letűnő nagy kor két nagyját. Shakespeare-t, aki ezt írta: „Légy önmagadhoz igaz” - s ez nem jelentett sem egoizmust, sem individualizmust; vagy La Rochefoucauld-t, aki ígj' jegyezte fel maximáját: „Semmi sem oly jó — vagy oly rossz —, mint ahogy az látszik.” Ez sem szkepticizmus volt, hanem lényegében a Gondviselésbe vetett hit.

9