Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Gion Nándor: Önhibámon kívül (elbeszélés)

ba, az úttesten áthaladó turistát nem akarta elgázolni, szerencsére az időben félreugrott előle. A jólöltözött külföldi turista addigra már régen leadta vallomását és elment, kijelentette, hogy nem kíván följelentést tenni, örül, hogy ép bőrrel megúszta a nehéz kamion hirtelen kanyarodását. Az őrmester a külföldi turista nevét is kibetűzte a jegyzőkönyvből. Leonyid Grigorijevics Krupkának hívják, ukrán állampolgár. Egy pillanatra bevillant valami az agyamba, a hosszas magyarázkodásban azonban elfeledkeztem a villanásról. Szelimet végül elengedték, félreállhatott a teherautóval egy kijelölt parkolóhelyre, előzőleg rögzítették személyi adatait, szigorúan ráparancsoltak, hogy a vizsgálat érdemi lezárásáig ne hagyja el Budapestet, és azt is fölírták, hogy magyarországi tartózkodása idején hol fog lakni. Szelim azt mondta, hogy Zuglóban fog lakni egy Oszmanovics nevű barátjánál, aki valamelyik boszniai gabonakereskedelmi cégnek a pesti képviselője, szolid és sikeres vállalkozó, valamint hazafi, lediktálta a pontos címet és a telefonszámot. A gépkocsik talpraállítása, a jegyzetelés, a tolmácsolás esti sötétedésig tartott, ezek után Szelim nem Zuglóba ment egyenesen, hanem kissé rosszkedvűen velem tartott Kőbányára átmeneti békésebb baráti beszélgetésre. A taxira elköltöttem megtakarított pénzemet, így hát a Madách térre ballagtunk és felszálltunk a 9-es buszra. Ekkor lépett be életünkbe Emília. Ez szó szerint értendő.

Az autóbuszban leültünk az ajtóval szembeni kettős ülésre, még mindig a kellemetlen karambolról beszélgettünk, amikor felszállt Emília is egy nagy köteg csipkefüggönnyel, egy papírzacskóval, és mögénk ült. Az autóbusz elindult, Emília falatozni kezdett a papírzacskóból, aztán előrehajolt, és elénk nyújtotta.- Nagyon finom felvágott - mondta kedvesen. - Vegyenek belőle.

Szelim elképedve kapkodta a fejét, nem szokott hozzá az efféle női viselkedéshez, majdnem riadtan kérdezte:- Mit akar ez a nő?- Kedveskedni szeretne - mondtam. - Úgy véli, éhesek vagyunk, szalámival kínál bennünket.- Milyen húsból készült ez a szalámi? - kérdezte Szelim gyanakodva.- Pulykahúsból - mondtam találomra és kicsit csodálkoztam Szelim aggályoskodásán, hithű muzulmán ugyan, de nem fundamentalista, a hadseregben szemrebbenés nélkül elfogyasztotta a disznóhúst, ha éppen kaptunk, és a szeszesitalokat is megissza, ha hozzájut.- Éhes vagyok - mondta a papírzacskót szemlélve. - A szerencsétlen karambol óta nem ettem egy falatot sem.- Akkor fogadjuk el a hölgy kínálatát - javasoltam.

Vettünk a felvágottból, Szelim jóízűen evett, elismerően bólogatott.- A magyar nők nagyon kedvesek. Sokat hallottam már erről.

Emília mosolyogva tartotta előttünk a papírzacskót, érdeklődve hallgatta a számára érthetetlen délszláv beszédünket.- A barátom hálás a kedvességéért - mondtam. - Egész nap nem evett semmit szegény.- Maga tud magyarul? - csodálkozott Emília.- Valójában csak magyarul tudok igazából - mondtam. - Ezért nem lettem idáig világhírű író, de magyarul is viszonylag boldog vagyok.

Emília nem egészen értette meg művészi nyavalygásomat, viszont azt a tényt, hogy magyar vagyok gyorsan lefordította a prózai gyakorlat nyelvére.

6