Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Gion Nándor: Önhibámon kívül (elbeszélés)

meg írni és olvasni, ellenben megtanult gépkocsit vezetni, Azrát a gyerekekkel elbújtatta egy viszonylagosan biztonságos pincében, majd titokzatos megbízatásokat követve, kamionokat vezetett Nyugat-Európába és vissza, titokzatos rakományokkal. Utjai Budapesten keresztül vezettek, menet közben megtudta, hogy én ideköltöztem, meglátogatott, hozott ajándékba egy az ostromlott boszniai fővárosban rizsből kotyvasztott sört, és hosszú évek elteltével ismét meghálálta egykori szentimentális leveleimet. A gyanús összetételű sört a könyvespolcra helyeztem, amolyan háborús trófeaként, ott néhány hét múlva felrobbant, összemocskolta a könyveimet és a szőnyeget, Ágnes halálra rémült és fél napig takarított, azóta nem kedveli Szelimet, de én a női hisztériák miatt nem szakítok régi barátaimmal, Szelim továbbra is meglátogat titokzatos célú cirkálásai közben, kocsiját gyakran napokig lakásom ablakai előtt parkolja, aminek nem örülök, fegyverszállítmányokra gyanakszom, de erre nincs bizonyítékom, eddig még egyetlen teherautó sem robbant fel bérházunk előtt, és barátságunk jóformán felhőtlen.

Leonyidot egyáltalán nem nevezném barátomnak, vele is véltlenül kerültem kapcsolatba, véletlenül ott voltam egy koszos vonatfülkében, amikor Bozóky Sándor drávaszögi menekült könyvtáros barátom megbízta egy gonosz ember meggyilkolásával a déli országhatáron túl, mindössze kétezer dollár ellenértékében. Az ügyet most nem részletezném, megírtam már többször, a lényeg az, hogy Leonyid átvette a pénzt, és mivel könnyedén ingázik a közép-európai államokban, vállalta a megbízatást, teljesítette is, ehhez sem volt semmi közöm, talán el is felejtettem volna, csakhogy Bozóky Sándor a későbbiekben elhozta lakásomra Leonyidot, akit Ágnes Szelimmel ellentétben egyből megkedvelt, Leonyid mindig kifogástalan vasalt öltözékben járkál, a régi jó filmekben látható főhajtással kezet csókolt Ágnesnek, segített neki feldíszíteni a karácsonyfánkat, mindez egy hideg téli estén történt, én meg azt mondtam Ágnesnek, hogy Leonyid nyakkendőgyáros, ő elhitte. Az átlagon felüli okos nők, mint például az atomfizikusok, leginkább járatlanok a valós életben és hiszékenyek. A baj csupán az, hogy Leonyid később is felkeresett néhányszor, amolyan baráti beszélgetésre, érdeklődött ismerőseim felől, és szinte biztos vagyok benne, hogy ő lőtte szíven azt a belga üzletembert, aki vadkacsa vadászatra jött Magyarországra. Erre nincs semmiféle bizonyítékom, mellesleg a magyar rendőrségnek sem. Azt azonban állítom, hogy ebben az esetben is ártatlan vagyok.

Emíliáról most nem mondok semmit, ő amúgy is hamarosan tevékenyen fog belépni a leírandó eseményekbe.

Az események valójában Szelim Ferhátovics legújabb budapesti átutazásával kezdődtek. Nyugat-Európából tartott a Balkán felé és a Terézvárosban felborított két parkoló személygépkocsit, kis híján halálra gázolt egy jól öltözött külföldi turistát. A rendőrség természetesen helyszínelt, Szelim pedig felhívott engem a közeli telefonfülkéből, a maga röstellkedő módján segítségemet kérte, tolmácsra volt szüksége a rendőröknek adandó magyarázathoz. Taxit hívtam, a megadott helyszínre hajtattam, ezzel elköltöttem összes megtakarított pénzemet, megnéztem a felborított autókat, nem sérültek meg komolyabban, az ajtajaik imitt-amott behorpadtak, néhol a festék is lepattogzott, Szelim az én tolmácsolásommal közölte a jegyzőkönyvező fiatal rendőrőrmesterrel, hogy megtéríti az általa okozott kárt, többször elnézést kért, amiért rosszul mérte fel a helyzetet, túl gyorsan kanyarodott be a szűk utcá5