Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Luchmann Zsuzsa: A táblabírói Magyarország (A megyei közélet visszásságai a reformkori életképekben – tanulmány)

napibb, reálisabb, gyakorlatibb egymásra találása korántsem csupán ebben az egy prózai műfajban érhető tetten, de korabeli közéleti befolyása, az iro­dalom polgárosodásában vállalt szerepe és nem utolsósorban a más műfaj­okban jelentkező erőteljes hatása miatt meghatározó jelentősége vitathatat­lan a korban. Ennek a műfajnak a vizsgálatára teszek kísérletet egy nagyobb terjedel­mű dolgozatban a bemutatás igényével. Célom az összegyűjtött anyag egy­fajta elrendezésével azt bemutatni, amit többek között Wéber Antal is meg­állapít: „A magyar életképirodalom jelentősége nem műfaji különlegességei­ben, hanem abban a sajátos tematikájában rejlik, ami ezekben az életké­pekben kimutatható. Honi életképeink mozaikszerű színfoltok, látszólag önmagukban zárt szabályos ábrák, minden nagyobb, messzebb tekintő igény nélküli apróságok. Egymás mellé illesztésük esetén azonban az apró rajzok elkapott, hevenyészve rögtönzött jelenetein keresztül a reformkori Magyaror­szág hallatlanul izgalmas problémái tárulnak fel.”3 Ez természetes, mert - a többi realisztikus törekvésű prózai műfajhoz hasonlóan - a polgárosodó magyarságtudat, a nemzeti önismeret igénye hívja életre a 30-as, és a valóság rohamosan alakuló, változó viszonyainak leképzése virágoztatja fel a 40-es években. Minden érdekli, a társadalom valamennyi rétege, csoportja; az eleven forrongó élet legkülönbözőbb jelen­ségei, helyzetei, érdek- és ellentétviszonyai, a napi politikai küzdelmek for­dulatai. Jelen idejűsége, közéleti töltése, tárgyának aktualitása tehát való­ban alkalmassá teszi arra, hogy egyidejű képet adjon koráról, a reformkor Magyarországáról. Az életkép műfajához kötődő humornak és szatírának óriási a szerepe egyrészt irodalmunk belső fejlődésében, eredetivé, nemzetivé válásában, másrészt a kor egyre élesebbé, türelmetlenebbé váló politikai harcaiban. így lesz az életkép egyszerre irodalmi programmá és a reformkori küzdelmek hajtóerejévé. Mindkét szerepe elsődleges létezési formájához, a sajtóhoz kö­tődik. Az előbbit tekintve irodalmi folyóiratok, divatlapok legfontosabb mű­faja, külön rovatot igényel magának, majd a korszak meghatározó jelentősé­gű divatlapját nevezik el róla. A másik szerepét illetően a közvetlen és gyors érintkezés gondolkodók és olvasók között, az azonnali reagálás, a gondolko­dásmódok formálásának szándéka sem képzelhető el a nyilvánosságot bizto­sító orgánumok, a sajtó naprakészsége nélkül. A műfajnak a korabeli életet rajzoló tematikai rendszerében nem lehet véletlen bizonyos problémafelvetések számukban is kimutatható népszerű­sége, az összefüggés a két évtizeden belüli társadalmi mozgások illetve az életképekben megjelenő témák gyakorisága között. A feldolgozott anyagban szám szerint előkelő helyet foglalnak el a feudális táblabírói Magyarországot, a megyei élet fonákságait, a földhözragadt gondolkodású magyar nemest, a mindenféle haladást gátló provincializmust megcélzó életképek, de a prob­léma megjelenik a más tematika vagy ábrázolási mód létrehozta csoportok ban is. Nem csoda, hiszen mind a figura, mind a hozzátapadó életforma és gon­dolkodásmód, tágabb értelemben az egész problémakör meghatározó alap­konfliktusa a reformkornak. Természetesen a szűklátókörűség, a koncepci­ótlanság csak a nagyon határozottan megfogalmazott törekvések megjelené­sével válhat képviselőjévé egy gondolkodási módnak, s hordozhatja magában 3 Wéber Antal: A magyar regény kezdetei. Bp. 1959. 188. 1. 60

Next

/
Thumbnails
Contents