Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Kántor Lajos: A hiányzó otthon (Szabédi László metaforája – tanulmány)
Kántor Lajos A hiányzó otthon Szabédi László metaforája* A i. 1. „rontás” mintha még Szabédi születése előtt kezdődött volna. Egy 1943-as rádióelőadás ránk marad szövegében nemcsak az a kiábrándultság dolgozik, amelyben számos észak-erdélyi magyar osztozott, a vezető (hivatali) pozíciókba érkező úgymond anyaországiak nyomulása láttán (ennek az életérzésnek a legkiemelkedőbb irodalmi dokumentuma Reményik Sándor költészetéből idézhető, a Korszerűtlen versek) - Szabédi László a maga különös sorsát, a „külön kerék” érzetét eredezteti paradox szülőföld-metaforájából. A több változatban megtalálható, önvallató metafora (A Nélkülem című 1930- as szonettben: „romokon sodródó sorskerék”) végül is általánosabb értelmű; bizonyára a költőnk szellemében görgethetjük tovább, erdélyi sorskerékről szólva a továbbiakban. Noha 1943 és 1959 között történtek a költő életében a látványosabban emberpróbáló külső-belső események, a Szabédi ősök leszármazottja már 1907-re, születése évére emlékezve az otthontalanság érzését kénytelen megfogalmazni: „Mikor a rádiótól azt a felszólítást kaptam, hogy arról a tájról beszéljek, ahol gyermek voltam, ismerős zavar fogott el. Ez a zavar mindannyiszor erőt vesz rajtam, valahányszor nekem szegezik a kérdést, hogy hová való vagyok, s ez újra meg újra azt bizonyítja, hogy sehová sem vagyok való. Külföldön még csak hagyján, németektől, franciáktól az ember nem is várja, hogy maguk közé valónak ismerjék el, ott helyes a kérdés és könnyű a felelet; az ember egyszerűen magyarságára hivatkozik. Valamivel kényelmetlenebb, de még mindig megoldható a helyzet Budapesten; itt erdélyi vagyok, közelebbről kolozsvári. De otthon, Kolozsvárt, ahol kevés híján harminc esztendeje lakom - és Itt a megértés kedvéért azt is meg kell vallanom, hogy az Idén kezdtem harminchat éves lenni - mondom, otthon is gyakran vallatnak, hogy hová való vagyok s ebből nyilvánvaló, hogy a kolozsváriak éles szeme azonnal meglátja rajtam az idegent. Még különösebb az, hogy egy-két éves jövevények, akiket én sohasem láttam huszonkét éven át, otthonosan jön* Az újabbkori erdélyi magyar irodalom egyik leggazdagabb és ugyanakkor talán a legtöbb titkot rejtő életműve a Szabédi Lászlóé (1907-1959). A költő, prózairó és tudós Szabédi életének és halálának megfejtéséhez az „otthon” motívum elemzésével juthatunk közel. Egy készülő Szabédi-könyv itt olvasható fejezete próbálja ezt körüljárni egy mindmáig közületien Szabédi-vallomás felhasználásával. Ez a fejezet egyúttal tiszteletadás a Forrás szülőföld-számát szerkesztőknek. (K. L.) 38
