Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Kolakowski, Leszek: Istenről, a természetről, a babonáról és a szentekről (Pályi András fordítása)
jelenlétét; a kétkedőket ez aligha győzi meg, mert ezek az élmények a másik ember számára hozzáférhetetlenek; nekik maguknak viszont a saját hitük teljesen megnyugtató és nincs szükségük semmiféle plusz bizonyosságra. Szinte minden embernek volt már olyan élménye, amely a telepatikus kapcsolatot sugalmazta, de e tekintetben is bajos lenne tető alá hozni egy egzakt ellenőrzést nyújtó kísérletet, a racionalista kánon hívei meg egyébként sem érdeklődnek a kérdés iránt, mert eleve tudják, hogy a telepátia lehetetlen, nem léteznek olyan technikai eszközök, amelyekkel be lehetne programozni. Ha az úgynevezett Zener-kártyákkal végzett kísérletekben voltak is egész találatsorozatok, amelyekben a véletlenszerű koincidenciáknak fantasztikusan kicsi a valószínűsége, a kétkedő nem fog azzal bajlódni, hogy a dolgot ellenőrizze, mert olyasmiről van szó, ami lehetetlen; kár vele az időt tölteni; még a legszigorúbban ellenőrzött kísérletben is található mindig valami hiányosság, a kísérlet megismétlése pedig gyakran úgysem sikerül. Ilyenkor talán valamiféle - hogy Maeterlinck könyvének címét vegyem kölcsön - „ismeretlen vendég” lép működésbe, olyasféle energiák, amelyek nem aktivizálhatók azzal a rendszerességgel, mint az elektromágneses hullámok, hanem szórványosan, váratlanul jelennek meg és tűnnek el. E sajátos jelenségek iránt bizonyos racionalisták is érdeklődést tanúsítanak, természetesen nem azok, akik belecsontosodtak a maguk fanatizmusába, inkább akik jó iskolát jártak, mint például Eysenck, aki nemcsak megingathatatlan racionalista volt, hanem a statisztikai adatok kitűnő magyarázója is. Látható-e előre a jövő, azaz lehetséges-e az az anticipáció, amely megfelel három feltételnek: először is a megjövendölt eseményeket a normális feltételek alapján ne lehessen valószínűsíteni (nem tekinthető jövendölésnek, ha egy rákbeteg államférfiúról megjósoljuk, hogy fél éven belül meghal); másodszor pontosan megnevezett eseményről legyen szó, ne ködös metaforáról, amely gyakorlatilag bármi fejleményre vonatkoztatható, mint Nostradamus próféciái (vagy ne olyan, józan ésszel szinte biztosra vehető eseményről, mint az amerikai jósok jövendölései, akik képesek teljes komolysággal bejelenteni, hogy néhány hónapon belül bajok lesznek a Közel-Keleten); harmadszor megállapítható legyen, hogy a jövendölést valóban közzétették, ám maga az esemény nem e közzététel következményeképpen következett be. Vannak ilyen történetek, mint például Lincoln elnök híres esete, aki előre megálmodta, hogy meggyilkolják, ezek sem illenek a kánonba, a tudományos szemlélet híve tehát nem is gondolkodik el rajta; az sem különösebben érdekes számára, hogy milyen gyakran és milyen nagyságrendben fordul elő az ilyesmi, hisz egyrészt nem lehet betervezni, másrészt a tudományos kísérletek alapelvei felől nézve e jelenségek működési mechanizmusa felfoghatatlan. Az ilyesféle esetekre nem húzható rá a természetjog sem. A tudósokban ilyenkor többnyire túl erős a félelem a kockázatos búvárkodástól, amely ki tudja, mire vezet és nem veti-e fel a kialakult tudományos kánon revízióját, nem beszélve arról a félelemről, hogy végül ügyes szemfényvesztők áldozatául esnek. Azt senki sem tagadja, hogy ezekben az ügyekben sok a csalárdság, az illúzió, a naivitás és a hallucináció, de hogy csak erről lenne szó, és semmi másról, azt nehéz lenne kijelenteni, hisz egy sor olyan jelenségről tudunk, amelyek semmiképp sem minősíthetők csalásnak vagy illúziónak. Az emberekben minden bizonnyal nagyon erős a vágy, hogy a természetfeletti erőkkel kapcsolatot létesítsenek, ezért is botlunk lépten-nyomon olyan szerencsétlenekbe, akiknek holmi alkalom adta, homályos folt egyből Jézus vagy Szűz Mária alakját ölti, s akik azonnal sietnek is világgá kürtölni a rendkívüli eseményt, nem egyszer visszhangra is lelve, bár manapság az egyház egyáltalán nem kapkodja el az efféle állítólagos csodák hitelesítését, de még a tanulmányozását sem. Sokféle babona van, ám a legtöbb azt sem érdemli meg, hogy akárcsak szemügyre vegyék a pszichológusok vagy a szociológusok. Vannak fájdalmas babonák, mint az úgynevezett cargokultusz, amit Jacopetti filmje tett halhatatlanná. A boszorkányok históriája, mint tudjuk, nem túl épületes, ám ma is élnek köztünk olyanok, elsősorban nők, 70
