Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Kiss Ottó: Falak
Bekattintotta a tévét indítógombját és a fotelba ült. Cigarettát vett ki zakója zsebéből, rágyújtott. Meg kéne keresni a légpuskát, gondolta. Holnap felmegyek a padlásra, ott van valahol. Kitisztítom a csövét, biztosan berozsdállt már. Megkeresem a golyónyomót, az is ott lesz. Meg az ólom. Olyan, mint a szita. De ötven lőszer kijön még belőle. Ha nem száz. Este elkerekezek Mátéék felé. Fél nyolc körül. Nem. Inkább hét óra tájt. Addig biztosan nem jön haza. Az apjánál isznak. Van miből. Ott van mindenki, aki számít. Az elöljárók. Behúzódom a bokrok közé, megtöltöm a fegyvert. Nem lövök mindjárt, megvárom, míg kopogtat az ablakon. Zsókának. Amikor nyílik az ajtó, akkor. Hogy Zsóka is lássa. Mint a tegnap esti filmen. Csak az kocsiból lőtt, pisztollyal. Automatával. Egyet, de az halálos volt. A légpuskával nehéz lesz. Ki kell cseréljem benne a rugót. Valami jó erősre. És pontosan céloznom. Az fontos. A pontos célzás nagyon fontos. Háttal fog állni. A tarkóját lövöm. Belefúródik a golyó. Minimum bénulás. Ha nem hal is meg, megbénul. Az épp elég. Még Zsóka is visszajönne. Ha hívnám, biztosan visszajönne. És mért ne hívnám? Borítsunk fátylat a múltra. Persze nem mondanám meg neki, hogy én lőttem. Talán csak később. Amikor meglennének már a gyerekek. Kettő. Vagy inkább három. De mi van, ha elkapnak. Bezárnak néhány évre, és akkor megtudja. Nemcsak ő, az egész falu. Az esti filmben is elkapták a gyilkost. Bezárták, pedig neki volt igaza. Kapott vagy tíz évet. Ha nem húszat. Az asszony meg közben kint. Éli a világát. Nem. Úgy kell csinálni, hogy ne jöjjenek rá. Ügyesen. Profimód. Keseszegi eloltotta a cigarettáját, a diófa szekrényhez lépett, meghúzta a pálinkásüveget. Büdöske, mondta neki, mielőtt visszatette. Levetkőzött, pizsamába bújt, az ágyra ült és betakarózott. Ezt is megölték, suttogta a tévé felé. A vonaton ülnek, egymással szemben. Máté a gimnáziumba utazik, sült húst eszik. Disznóbordát. Keseszegi a nővéréhez megy a városba. Máté diplomata- táskája az ölében, rajta újságpapír, azon van a hús. Milyen? Keseszegi a lerágott csontokat nézi. ízletes, mondja Máté, és megnyalja ujjhegyeit. Omlik, akár a csibehús. Máté a fiatal lányra pillant, aki átellenben ül és olvas. Nevetnek. Aztán a fal. Ahogy állnak mellette Zsókával. Azon a nyári estén. A nyárfalevelek leintik a szelet. Csitt, csitt, susogják egymásnak, hogy ne zavarjanak. Látjátok, mi születik? Szerelem. Zsókával a falnál. Öleli, csókolja. Csibehús, mondja Máté. Nem figyel rá, Zsókát csalná be a folyosóra. Nem lehet. Nem lehet. Majd az esküvő után. A mellét markolássza. Megborzong az örömtől. Egy magyartarka tehenet fejt, amikor a tőgy helyén megjelent a láncos falióra. A tömör vasfüggőket sokszor meghuzigálta, mire rájött, mit csinál. Az órára pillantott, fél hat. Kinyitotta a szemét. Felöltözött, kiment a konyhába. Megnézte a faliórát: fél hat múlt három perccel. Nagyon jó. Ismét megálmodta az időt. Sokadszor. A kamrában megállapította, néhány kilóval ismét kevesebb a dara. Csóválta a fejét. Ha ez így megy, elfogy idő előtt. Megkeverte a moslékot, a vályúba öntötte. Kicsit félt. Gyér fény vetődött az ólakra. Hajnalra megenyhült az idő, olvadt a hó. Gumicsizmája tocsogott a lében. Benézett a kutya házába. Üres volt. Nem csodálkozott. 55
