Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Kiss Ottó: Falak
Kiss Ottó Falak-JL.m.eseszegi a kutyát hívta. Bobi, mondta. Bobi, hol csavarogsz? Kezében remegett a pléhedény. Félt. Belülről vacogott. Közben dohogott magában. Hogy az a kutya mindig csavarog. Pedig ott a háza. Meleg. Ilyenkor este, téli este. Az ételt letette az eresz alá. Ott nem esik bele a hó. Majd megtalálja, ha hazajött. Keseszegi hátrálva ment. Félt. A góré felől valami motozást hallott. A tyúkok, mormolta. Az nem lehet. Alusznak. Alusznak, alusznak. Bent vagyunk, nyugtatta magát. így ni. Belülről ráfordította a kulcsot a folyosó ajtajára. Most már nem jön be, bárki az. Lopják a darát. A disznókét. Már hetek óta figyeli. Este háromnegyedig a zsák, reggelre félig. Valaki éjszaka bejár a kert felől. A drótkerítése. A bkon. Ahol a kutya ki. Az a kutya mindig. Hogy nem tud egyedül meglenni. Mint én. Most beengedném a konyhába. Csak én meg ő. Beszélgetnénk, mint régen Zsókával. Amikor még megvolt. Míg el nem szökött azzal a rongy Mátéval. Egyszer megölöm. Meg én. Bekattintotta a tévé indítógombját és a fotelba ült. Cigarettát vett ki zakója zsebéből, rágyújtott. Meg kéne keresni a légpuskát, gondolta. Holnap felmegyek a padlásra, ott van valahol. Kitisztítom a csövét, biztosan berozsdállt már. Megkeresem a golyónyomót, az is ott lesz. Meg az ólom. Olyan, mint a szita. De ötven lőszer kijön még belőle. Ha nem száz. Hátramegyek a kisablak- hoz, eloltom a villanyokat, várok. Az ablak persze félig nyitva. A puska csöve kint. Jön a tolvaj, zsupsz, oda neki kettőt. Persze csak mellé, hogy megijedjen. Ne jöjjön többet. Aztán másnap megint. Hogyha mégis. Keseszegi eloltotta a cigarettát, a diófa szekrényhez lépett, meghúzta a pálinkásüveget. Büdöske, mondta neki, mielőtt visszatette. Levetkőzött, pizsamába bújt, felült az ágyra és betakarózott. Már meg is ölték, mondta. Krimit adtak a helyi kábelen. Tizenhat éves, Máté tizennyolc. Zsóka tizenöt. Az érparton ülnek, a térdig érő fűben, a szomorúfűzek alatt. Keseszegin foltozott melegítőalsó, valamikor a nővéréé volt. Még most sem nőtt bele, csak a hossza jó, combjánál lengeti a szél. Keseszegi olyan most, mint a filmeken a balatoni vitorlások. Zsókán szűk rövidnadrág, combját körbeszorítja a szára. Máté ölében ül, szájában fűszál, a vizet nézi. Máté néha végigsimítja Zsóka combját, bátortalanul, Zsóka nem szól. Menjél, hozzál barkát Zsókának, mondja Máté, és a túlsó oldalra mutat. Keseszegi nem mozdul, Máté kezét lesi, hol matat. Nem hallod, menjél, hozzál barkát! Keseszegi feláll, feltűri nadrágja szárát, hogy átgázoljon az éren. Körbe menjél, mondja Máté. Keseszegi visszahengergeti vézna bokájára a melegítőt, a fahíd felé indul. Néhány lépés után visszafordul, Zsóka szemét keresi. A lány nem mozdul, tekintetét a vízbe fúrja. Aztán megérzi Keseszegi hosszúra nyúló pillantását. Behunyja a szemét. Keseszegi lehajtott fejjel indul a fahíd irányába. Másfél kilométer. A melegítőn keresztül is érzi a csalán csípését. 53
