Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Hizsnyai Zoltán: Nyár-Ősz-Tél (vers-triptichon)
S egyszerre iszonyú ihatnékunk támad... Vond meg, Lojzi! Hogy a rák egye a májad! Bugyogjon a gugyi, zubogjon a cujka! Durzadjon ágyékunk nagy, hoporcsos sulyka. Vond meg! Ropjon olyan csárdást rajtam az öl, hogy cserfes ajkain túlcsorduljon a föl! Ne leljen magamban a sanda alkonyat, csobogjon barkómon kétoldalt ácskonyak! S majdan, ha elapadt terebes csutorám, sélyémben is legyen ölemnél egy csobán, takaros batalé, egy csöcsös bokolyó, még ha csontra fonnyadt is már a fokoló. Vond! .. De mégse! Nézd, hogy dájcsol, ugrabugrál vén markomban ama dugván dugva dúlt grál, csapzik arany prémje, bukéja boróka..., szája habzik, fújtat, mint a veszett róka. ... Bócorogjunk haza, amíg menni bírunk, nehogy a dagványban leljük meg a sírunk... Elernyed a bélhúr, lefittyen a vonó, három teliholdat vonít meg egy kopó. 52
