Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám - Hizsnyai Zoltán: Nyár-Ősz-Tél (vers-triptichon)

várd meg, amíg megült, csak azután köpüld, így lelj benne enyhelyt.

Mert borítja immár iromba vásznát reád a szürkület, rozsdát seper a nyári lombba, idén már nem lesz több szüret.

Az ember lomha, méla, rest, valami védett szögletet keres, s még oly makacs, csimpaszkodik a kacs, tartja a fürt helyén az űrt,

pedig a puttony már merő ragacs, ájult a gége, s a hordó hasas.

Bordó bordűrt borít a borzderes égboltra bő bornyújából az est...

III.

(A gömöri égettbor tora)

Hej, de őszbe hajlott a határ egyszerre, rozsda ütközött ki amarra, emerre: füzek boglya-haján, karcsú cser levelén- árkok mélyén immár erjed a televény, dévaj, füttyös szelek járják a hegyhátat, összeakaszkodnak, egy a másra támad.

Addig gyömöszkélik egymást egyre feljebb, felrugallik burka ellős fellegeknek.

Szilánkol, darvadoz, igencsak pilinkél, pedig még a rögöt meg se fogta a tél.

A murci elejét épp csak most hajtánk le, az újbort meg le se fejtettük még - s ládd, e!- alig hogy lepi fenn a horhót a porhó, a csövekben kotyog már a papramorgó.

Cirkál, gebeszkedik, egyszer-másszor cseppen, alig lel utat a hervadt rézerekben.

A napok már egyre rövidebbek pedig, s még ez a rövidebb is hamarabb telik, gyérül, hamvasodik a bozontos üstök - forró ákovitát ringatnak az üstök.