Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám - Németh István: Miért nincs kiscsikó Hegyesen?

- Befelé a hűvös szobába! - adja ki a parancsot Rudi.

A szobának, a falusi szobának az az ismerős, jóemlékű kellemes nyári hűvössége! A pálinkásüveg tartalma már jócskán megcsappant legutóbbi látogatásom óta, úgy látszik, más is rájár, de nem a házigazda, hanem valaki jótét lélek, akit Rudi nem tud visszautasítani, pedig a flaska kizárólag az én számomra van félretéve. Folytatjuk a múltkor abbahagyott évődésünket. Majd Rudi felháborodva közli, hogy éjjeli ügyeletre osztották be a helyi közösségben (hadiállapot van), holott azok, akik beosztották, tudják, hogy az egészségével kissé hadilábon áll. A szolgálat ugyan nem nehéz, beül az ember egymagában az üres irodába, unalmában olvasgathat vagy felhívja telefonon barátait, ismerőseit. Az „igazi” ügyeletet tulajdonképpen a katonaság tartja, az „őrzi” a falu „biztonságát”, dehát létrehozták azt a polgári védelmi törzskart is, s ennek egyik fontos feladata az állandó ügyelet. Kérdem Rudit, hogy mire ügyelnek?- A lófaszra! - mondja.- Pedig épp az előbb hallottam az utcán, hogy ebből a portékából nincs többé a faluban - mondom.- De lófaszjankók azért még akadnak - mérgelődik Rudi.

Szeretnék már valami jó hírt közölni a házigazdával, mégpedig a kiadóhoz benyújtott novelláival kapcsolatban. Ott már tettek olyasféle ígéretet, hogy megjelentetik, épp csak a hegyesi községi képviselőtestület anyagi támogatását várják, de ezt elvárhatják, közölte velem legutóbb Toldi Éva, mert a községi képviselőtestület szegény, mint a templom egere. Egyszer felkerestem a polgármestert, hogy rászedjem, támogatná meg néhány dinárkával a Táltos című helyi irodalmi folyóiratot, mert még csak egy kevéske hiányzik ahhoz, hogy a kiszedett számukat kinyomtassák. Bajosan sikerült erről őt meggyőznöm, aztán meg közbejött a háború, a Táltos kiszedett anyaga várat magára, vár jobb időkre. Rudinak nem mertem megmondani, hogy miután tudomásomra jutott, miszerint egyik írótárs legújabb könyvének kiadásához anyagi támogatást nyújtott a szabadkai képviselő testület, megtiltottam a Fórumnak kéziratom megjelenését, ha ahhoz szülőfalum anyagi segítségét kérnék. Erre mondta Éva, hogy attól nem kell tartanom, mert Hegyes község ládája teljesen üres. (Restellném, ha valaki otthon ujjal mutogatna rám ilyen ínséges időben: „Megjelent Kishegyes község anyagi támogatásával.” Inkább ne lásson napvilágot. De hogyan sugallhatnék valami hasonlót Rudinak, amikor annyira várja, olyan fontos számára, hogy válogatott novellakötete egy „rangos” kiadó gondozásában jelenjen meg? S amikor ez számomra is fontos.)

Felhörpintődött a pohárka pálinka, indulófélben vagyok, amikor a ház asszonya egy kopott, fedelét vesztett olvasókönyvet tesz elém az asztalra, valamikor az ötvenes évek derekán jelent meg, egy novellám díszeleg benne, attól fogva „ismer” engem Rudi felesége, s most mosolyogva megkérdi: mikor isszuk meg a pertut?- Most rögtön! - válaszolom örömmel.

így is lön.

S már futok is tovább. Futok tovább végig az ismerős, kedves utcákon, amelyeket itt-ott beleng a szemet megkönnyeztető és orrfacsaró trágyabűz, ami Szenteleky orrát jobban irritálhatta, mint az enyémet, hiszen valamikor én ezt a szagot észre-, illetve föl se vettem: „vele együtt” nőttem fel. S most mégis annyira nyers és tolakodó. Ez a baromfiganéjszag. Elképedve és szomorúan ta42