Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Vekerdi László: Matematika-haza (A Természet Világa - Természettudományi Közlöny 129. évfolyamának matematika-különszámáról)
Az ország ahhoz a matematikához, amelyben a Bolyaiak éltek és alkottak, majd csak a kiegyezés után, a század végére ért el, hogy aztán a nyolcvanas években született nagy matematikusok nemzedéke, mindenekelőtt a három szellemóriás, Riesz Frigyes, Fejér Lipót és Haar Alfréd munkássága nyomán kibontakozhasson idehaza és külföldön, a huszadik század minden nyomora és kegyetlensége ellenére, a magyar származású matematikusok nemzetközileg ismert és elismert, a matematika - és olykor az egész világ - sorsán fordító tevékenysége. Császár Ákos a legfontosabbak és egyben legismertebbek felfedezéseiből jelzésszerűen felvillant annyit, amennyiből legalább jelentőségüket megsejtheti bárki (a matematikához értők persze külön élvezhetik a jelzések lényeglátó szellemességét), közben, mintegy mellékesen, de nagyon lényegesen, utal arra az intézményi háttérre is, amely lehetővé tette munkájukat és útnak indulásukat: a századvégi-századfordulói Műegyetemre, a Kolozsvári Tudományegyetemre, a Trianon után kibontakozott szegedi matematikára és az Acta-ra, a felszabadulást követő negyedszázad folyamán elsőrangú matematikai centrummá vált Eötvös Loránd Tudományegyetemre. A nem-matematikus, a matematikában járatlan olvasó jól teszi tán, ha memorizálja magának ezeket a neveket és a hozzájuk tartozó felfedezéseket-fogalmakat; bizonyosan könnyebben tájékozódik majd abban a matematika-hazában, amelyről a következő százegynéhány oldal a legváltozatosabb területekről, kompetens történetekben, képekben és (matematikáról van szó) képletekkel tudósít. így például mindjárt a következő tanulmányból, amit Weszely Tibor marosvásárhelyi professzor írt „A magyar matematika első aranyérmesé”-ről, Sipos Pálról (1759-1816), megsejtheti az olvasó, hogy micsoda nehézségi erő leküzdése kellett ahhoz, hogy útnak indulhasson Magyarországról a Bolyaiak „két lépcsős rakétája”. Tán még a matematikában jártasabbaknak is beletörik a bicskája, ha megpróbálják követni - Weszely mesteri tolmácsolásában - Sipos nagy elmeélt igénylő, bonyolult szerkesztéseit, melyeknek igazi jelentőségét nemcsak a díjosztók - az akkor már meglehetősen provinciális Berlini Akadémia -, hanem maga Sipos se ismert fel. Éppen ezzel szemben emelkedhet ki a Bolyaiak fenséges problémalátása és -megoldása, s matematikai ismereteiknek és tájékozódásuknak kivételes igényessége. Kiss Elemér (rengeteg kutatásra, számos vonatkozó publikációra és egy alapvető monográfiára alapuló) tanulmánya „Bolyai János kéziratainak rejtett matematikai kincsei”-ről plasztikusan és - legalábbis matematikában nem teljesen járatlanoknak - maradéktalanul érthetően mutatja be, hogyan haladt Bolyai János a számelmélet nagy problémáiban, valamint az algebrai egyenletek megoldhatóságának kérdésében is kora matematikai kutatásának első vonalában, olykor évtizedekkel, évszázaddal előzve meg más nagy nevekhez (J. H. Jeans, Erdős Pál) fűződő felfedezéseket. Az írás tudománytörténeti fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni (s mégis kell, tekintve Kiss Elemér már nem épp tegnap megjelent monográfiájának meglepő visszhangtalanságát); nemcsak azért, mert Bolyai Jánost apjához foghatóan (és Gausshoz foghatóan) univerzális matematikai géniuszként fedezi fel és mutatja be, hanem azért is, mert a komplex egészek aritmetikájának Gausstól függetlenül s vele kb. egyidőben kidolgozott aritmetikája új fényt vet az Appendix meglepően tökéletes analitikus apparátusára. De szerkesztői telitalálat is a dolgozat elhelyezése rögtön a kötet elején: a geometria és a számelmélet; a „folytonos” és a „diszkrét”, a „végtelen” és a „véges” szembesülése és kölcsönös egymást-átvilágítása vissza-visszatér a kötet írásaiban; a centrális tanulmány, Lovász Lászlóé, azt is megérteti majd, hogy miért; sőt, talán elsősorban éppen ezt a kérdést járja körül „Egységes tudomány-e a matematika?” címmel. Lovász írása azonban elhelyezés tekintetében is centrális; előtte néhány írás még a matematika-haza különböző tájaira vezeti el az olvasót, a matematikában teljesen 90
