Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Vekerdi László: Matematika-haza (A Természet Világa - Természettudományi Közlöny 129. évfolyamának matematika-különszámáról)
járatlant is (ami nem azt jelenti, hogy hellyel-közzel nem kell „matematikusul” gondolkoznia, vagy legalábbis megpróbálkoznia vele). Edgar R. Lorch, amerikai matematikus a harmincas évek közepének Szegedéről s benne Riesz Frigyesről vázol páratlanul eleven, levegős, lényeglátóan aprólékos képet; olyan fizikai-társadalmi város-képet, amely minden furcsaságával, kisszerűségével, Nyugathoz képest elmaradottságával együtt valahogy mégis méltó és szívesen vállalt otthona lehetett egy olyan világraszóló matematikai géniusznak, mint Riesz Frigyes és egy olyan világhíres folyóiratnak, mint az Acta Mathematica Hungarica. Nem tudom, hányán olvasták felzárkóztatóink népes táborából Lorch írását, félek, nem sokan, pedig kötelező olvasmánnyá kéne tenni. S persze az iskolavezető professzornak is, ha az iskola-teremtést egyáltalán tanítani lehetne. De bemutatni lehet belőle valamit; s a következő néhány oldalon Katona Gyula és Tusnády Gábor be is mutat annyit, amennyi matematika nélkül lehetséges, Rényi Alfréd emberi, vezetői, oktatói, pedagógusi nagyságából. Azaz nem jól mondom, hogy „matematika nélkül”, hiszen itt is áthat minden bekezdést, minden érvelést, minden emléket a matematika; az ovidiusi „quidquid tentabam scribere versus erat” Rényire és matematikára fordítva maradéktalanul alkalmazható; mégpedig a lehető legtágasabban, legnagyvonalúbban alkalmazva a matematika szót; úgy valahogy, ahogyan Descartes szokta volt emlegetni „gondolkozásom algebrájáét. Talán ilyesmire gondol Katona Gyula is, mikor azt írja: „Rengeteget tett a magyar matematikáért. Pusztán tudományszervező munkásságáért is megérdemelné, hogy most megemlékezzünk róla. Ha nem lett volna a tudomány óriása is, nem biztos, hogy ilyen jól rátalált volna a helyes irányokra. Akkor talán már kevesen emlékeznének rá.” Még Rényi legendás optimizmusa vagy inkább tán törhetetlen derűje is „ars mathematicá”-jában gyökerezhetett, s nem egyszerűen azon „élettapasztalatában”, hogy „minden lényeges dolog sikerült neki”. Mert például Bolyai Jánosnak igazán nem sok minden sikerült; mégis - úgyszintén elég rövid - életének végső napjaiig munkálkodott-töprengett nehéz matematikai és társadalmi feladványokon, a megoldás reményében: tehette volna optimizmus híján? Dehát őbelőle is sugárzott az ovidiusi „quidquid tentabam”. Még látványosabban, tán mert a matematika egy viszonylag szűkebb, jól meghatározható területének vonzásában és vonatkozásában érvényes az ovidiusi mondás Erdős Pál esetében. Erdős portréját (a „matematikai” és „emberi” megkülönböztetése az ő esetében egyszerűen képtelenség lenne) tanítványa, Babai László vázolja „Magyarországon és a világban: Erdős Pál, barátai és kora” címmel. „Az újságírók - írja - hajlamosak arra, hogy Erdős különcségeit valamint kissé gyermeki kiszolgáltatottságát szenzációként tálalják, és úgy állítsák be, mint egy titokzatos világ (a matematika) elkötelezett bajnokát, akit teljesen felemészt szenvedélye e »szűk« vállalkozásban. Matematikus barátai világszerte azonban ennél jobban ismerik. Elfogadják ártatlanságát és szerető gonddal veszik körül, ily módon hálálva meg azt a melegséget és fényt, amelyet otthonukba vagy dolgozószobájukba visz. Azt is tudják, hogy Erdős egyáltalán nem a matematika robotja, hanem mindig is odafigyel környezetére, szű- kebbre és tágabbra egyaránt.” Nemcsak gondolatait, mozgását sem korlátozták országhatárok; hol itt, hol ott bukkant fel váratlanul. De kapcsolata szülőhazájával soha nem szakadt meg, illetve folyton újrateremtődött, nem ritkán nem csekély bonyodalmak árán. Magyar tanítványai és munkatársai, egy részük szerte a világban, szakmájuk legjobbjaihoz tartoznak; Babai tömören és gondosan beszámol róluk, munkásságukkal egyúttal azt is jelezve, mivé fejlődtek az Erdős által művelt s gyakran az ő ötletéből és úttörő munkájából kinőtt diszciplínák. Azt is elmondja, hogy korunk nem minden nagy matematikusa értett egyet Erdős munkastílusával, akadtak ellenfelei, ami nem csoda. „Erdős soha nem deklarált kutatási programot, nem jelölt ki általános matematikai célt. Valószínűleg nehezen lenne képes egy elfogadható kutatási pályázatot összehozni. Straus azt írja róla: »... ebben az évszázadban, amely91