Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Vekerdi László: Matematika-haza (A Természet Világa - Természettudományi Közlöny 129. évfolyamának matematika-különszámáról)
Vekerdi László Matematika-haza (A Természet Világa - Természettudományi Közlöny 129. évfolyamának matematikai különszámáról) ,K »M. J Lülönszámunk a matematikáról és a matematikusainkról szól - írja az Előszó ban a főszerkesztő, Staar Gyula. - Összeállítóját az a cél vezérelte, hogy megmutassa, miért kemény valuta a világban még ma is a magyar matematika. A felszín látványos formái helyett az emberi és a gondolati összefüggésrendszerek bemutatására vállalkoztunk. Ehhez igyekeztem megnyerni neves matematikusainkat, kértem, tegyék le szellemi névjegyüket a Természet Világa különszámába. A közös örökségben, a matematika mélyén rejlő összetartó erőben bízva gondosan kerülgettem az embereket és a tudományterületeket elválasztó rianásokat. Az összetartó szálakat kerestem, azokkal akartam egységbe foglalni sokszínű világunkat.” Ezeknek az összetartó szálaknak a történeti szövődését vázolja Császár Ákos bevezető tanulmánya: Magyar származású matematikusok hozzájárulása a matematika fejlődéséhez. Nem egyszerűen mintaszerű matematikatörténeti áttekintés ez: felépítését tekintve maga is úgyszólván matematika. Először is pontosan megmondja, hogy mit ért az újkori matematika fejlődése alatt. „Az antikvitás vagy a reneszánsz olyan tudósai, mint Arkhimédész, Pascal vagy Newton, a tudományok mai osztályozása szerint akár matematikusnak, akár fizikusnak (vagy éppen a műszaki tudományok művelőjének) volnának tekinthetők. Még a 18. és 19. század olyan tudósai is, mint Euler vagy Gauss, egyaránt alkottak nagyot a matematikában és a fizikában. Talán 150 éve annak, hogy a matematikában egyre több az olyan probléma s az ennek nyomán kialakuló elmélet, amelyet nem a természettudományok felvetette kérdések, hanem a matematika belső fejlődésének szükségletei indítottak útjára. Ugyanakkor ezeknek a tiszta matematikai motivációjú elméleteknek a jelentékeny része, néha egészen meglepetésszerűen, megtalálja későbbi természettudományi vagy műszaki alkalmazását.” Magyarországon sem középkori politikai virágzása, sem a török hódítás és háborúk korában nem honosodott meg a Nyugathoz fogható természettudományos műveltség, s így matematika sem. A 18. században jelent meg az első magyar származású tudós, Segner János András, aki „nemzetközileg számon tartott önálló matematikai eredményeket ért el”. „Az igazi fordulatot azonban a 19. század jelenti, amikor kétlépcsős rakétaként magasba ível a két Bolyai pályája.” Bolyai Farkasban Császár Ákos leginkább a nagy probléma-látót méltányolja; János Appendix-éhen pedig a nem-euklidészi geometria mellett kiemeli az axiómarendszerrel való leírhatóság felismeréséhez vezető első lépést és a modell-módszer első alkalmazását, amelyet később a nem-euklidészi geometriai ellentmondástalanságának a bizonyítására használtak. Vekerdi László írásának közlésekor felhívjuk Olvasóink figyelmét a szerző Homok-haza címmel A Természet Világa című lap e havi számában megjelenő, a gondozásunkban napvilágot látott kötettel foglalkozó írására. Reményeink szerint a Természet Világa és a Forrás Szerkesztőségének nem előzmények nélküli együtműködése segítheti a humán és természettudományos érdeklődésű olvasók másik területen való tájékozódását. (A Szerk.) 89
