Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Tódor János: "Nem pisó ez, gyerekek..." (Életképek a pesti Harlemből)
Tódor János „Nem pipsó ez, gyerekek...”- Életképek a pesti Harlemből A Kovács Györgyinek z alábbiakban egy nyolcadik kerületi (Népszínház utcai) lakos történeteit olvashatják az egyszeri és megismételhetetlen peremiét (melyik nem az?!) olyan epizo- distáiról, akikkel ő immár tizedik éve nap mint nap találkozik, ám ennek ellenére nem merné állítani magáról, hogy ismeri őket. Természetesen e peremiét névtelen epizodistája maga is, hiszen éppúgy a megszokás és a küzdés (az élet célja: a túlélés maga) irányítja, viszi előre mindennapjait, mint hőseiét, akik persze korántsem hősök. Azok közül, akiknek arcát igyekezett megrajzolni, remélve, hogy így biztosít nekik egyfajta halhatatlanságot, többen nem élnek már. Nem tudja megmutatni már ezt az írást a néma, összevert arcú Mongolnak, és nincs már módjában kikérni egy üveg sör mellett Lajos, a Népszínház utcai mindenes véleményét sem. Lacika, a Rákóczi tér alkoholista csarnoklakója sem olvashatja már, miként is zajlik az élet a „Csariban” azóta, hogy ő nincs többé. Legyen ez ajózsefvárosi anziksz az ő ezredvégi emlékezetük. Egy szoba-konyha Egy szoba-konyhás lakás a Népszínház utcában. Itt élünk az asszonnyal, akit szeretek. Lavórban mosdunk és mosunk, mert a fürdőszoba romokban hever. Viszont a gázkonvektoros cserépkályha télen ontja magából a meleget. A főfal másik oldalán laknak felnőtt és apró gyerekekkel, plusz két éjjel-nappal vonító és ugató farkaskutyával Bolondék. Szomszédaink kizárólag éjszaka élnek, este tizenegytől hajnali háromig-négyig tart a vircsaft, üvöltés, kergetőzés, labdadobálás az ebek szórakoztatására. A jó ég tudja, hogy - kivált a kicsik - hogyan bírják. Az asszony, akit szeretek, rokoni kapcsolatok révén jutott ehhez a harmincegyne- hány négyzetméterhez. Amikor egy hideg decemberi napon először jöttünk föl megnézni a lakást, mindet úgy találtunk, ahogy az a korábbi lakó, a nagymama halálának pillanatában maradt. Még ott volt a néni testének kihűlt nyoma a lepedőn, használt papírzsebkendője a párna alatt, gyógyszere fiolái az éjjeliszekrényen. Az asszony, akit szeretek, és barátom, merthogy ő is velünk volt, a komódban talált egy díszes üveg alján valami opálkék likőrt, amit annak rendje és módja szerint megkóstoltak. Nekem valahogy nem volt hozzá gusztusom. Jött hamarosan egy ember, bizonyos Metzger úr, piros orrú borfaló, aki költségvetést készített, és ígérte, hogy még a napokban küldi a víz-, gáz- és egyéb szerelőket. Azóta is. Az asszony, akit szeretek, Budán szeretne élni, zöldövezetben, olyan lakásban, aminek üvegből van a teteje, s a hálószoba padlóját szőnyeg helyett bársonyos, zöld pázsit borítja. Ehhez képest nálunk folyton leszakad a redőny, és napközben is égetni kell a villanyt. 54
