Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Szántó R. Tibor: A tudás körül (Változik a világ)
gatása okozta a legnagyobb gondot a számára, de a konyak nyomait bizony nem sikerült teljesen eltüntetni az útleveléről. A háromból ötté lett napot azért csak kihúztuk valahogy, túlestünk a búcsúvacsorán, visszavittek minket Szófiába, ahol még egy sétára is maradt időnk, s az ekkor beszerzett új bolgár bőröndjeinkkel kikísértek minket a reptérre. Csomagjaink ugyan kissé nehezebbek voltak az itteni mérlegelésnél, mint az otthoninál, mondtuk is a kisasszonynak, hogy matyeriáli konferencii, mire ő megértőén bólintott. Nem tudom, az átvilágításnál kiderült-e, hogy mindkettőnk bőröndjében van még egy kisebb bőrönd is, mindenesetre nem szóltak érte. S az útlevélkezelő sem kapott szimatot... Hát ez volt a filozófus konyakja, úgy 1982 táján, még az ántivilágban. „Tanulság”? Van. Azért abban az ántivilágban is lehetett dolgozni, s ebben a mostaniban is van „tábor”, „tudományos konferencia”, „testvérintézet”, és „filozófus” is. Bár némelyiknek a neve változott... A konyak maradt. Utazunk Nos, ez úgy esett, hogy egyszer egy Kolléga, amint az rendesen történni szokott, tanulmányt írt, melyet meg is jelentetett egy külföldi folyóiratban. Ez persze nem volt olyan azon nyomban dolog, de azért sikerült neki, hiszen szívós kitartással, a szükséges utánjárással, levelezéssel stb. szinte bármelyik tanulmány publikálható, ha nem is bármelyik lapban. Csak meg kell találni a megfelelőt, a témához, a kifejtés módjához, a szerzőhöz, de legkivált a kapcsolataihoz passzolót. (Erről talán majd máskor mesélek.) Szóval megjelent az írás, a szerző nem kis örömére. Néhány hét, vagy talán hónap elteltével aztán különös lapocska érkezett a Kolléga címére: valami sokszorosítvány-féle volt, a nem túl díszesre sikeredett fajtából, rajta angolul az előnyomott szöveg, miszerint ez egy kérés, különlenyomatot vagy másolatot szeretne kapni a feladó a pont-pont-pont cikkből (s itt a Kolléga tanulmányának címe állt, kézzel írva, ha nem is egészen pontosan, meg a folyóirat neve, ahol az megjelent). Az efféle lapocska olvastán bizony olyasmi érzés tölt(het)i el az embert, amiről egyszer régebben egy másik kolléga mesélt, akinek Szingapúrból vagy honnan küldtek egy (aztán egyre több...) doktori értekezést, hogy szíveskedjék szakavatott (ám ingyenes) bírálatot készíteni róla: mintha finom libapehellyel cirógatnák az ember talpát. Hát Kollégánk sem volt rest, s miután nem kis büszkeséggel mutatta a kollégáknak a lapocskát, lemásolta a cikket - különlenyomatot ugyanis nem kapott -, s saját költségén (a munkahelyi postapénz, ha volt egyáltalán, már rég elfogyott) elküldte azt a messzi Indiába. Mert hogy onnan érkezett a kérés. No, eddig rendben is volna a dolog, gondolhatnánk, hiszen a tudósfélék között ez a módi járja, a gondolatok cseréje termékenyítőleg hat az azonos területen egymástól távol dolgozókra. Hanem kis idő múltán újabb küldemény érkezett a mesés Indiából, levél ezúttal, s ebben egy bizonyos Dr. Gupta (de az is lehet, hogy Ramakrishnannak hívták) azt fejtegette, hogy mennyire tetszett neki az a bizonyos cikk, milyen fontos eredményekre jutott a szerző, s hogy bizony milyen jó volna együttműködni, s személyesen is találkozni, a jövőbeni közös kutatások részleteit megbeszélendő. Kollégánk azonban nemigen értette a dolgot, ő bizony, humán területen dolgozván, nem látta teljesen tisztán az együttműködés lehetőségét a távoli ország Központi Fiziko- Kémiai Részecskéket Kutató Intézetének professzorával. (Vagy az is lehet, hogy éppen fordított volt a szakmai hovatartozás?) Nem így Kollágánk kollégája! O bizony lecsapott a levélre, amint értetlenkedve ismertette vele annak tartalmát a Kolléga. S ha, ugye, ő úgysem lát fantáziát a dologban, akkor... 47
