Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11. szám - Szántó R. Tibor: A tudás körül (Változik a világ)

lesz, hanem valahol 2-300 km-re innen, a hegyekben, s nem három napig tart, mint ahogy mi tudtuk, hanem ötnapos lesz. A repülőjegyünk viszont három napra szólt, nem baj, majd átíratják, mondták, s már tuszkoltak is befele egy mikrobuszba minket a bőröndjeinkkel együtt. Öt-hat órás autókázás után, késő délután érkeztünk meg a szép környezetben lévő új üdülőhely egyik nem kevésbé új szállodájába. Az épület annyira új volt, hogy itt-ott még láthatóan hátra voltak kisebb simítások, s a sitt szállítás, területrendezés, parkosítás sem volt még befejezve. De hát lehet, hogy éppen a konferencia miatt kellett futtában átadni az épületet, mert hogy mi voltunk az első vendégek. Belül azonban rendben látszott lenni minden. Nagy szeretettel üdvözöltek minket, s természetesen a legszebb szobák közül kaptunk egyet-egyet, erkélyeset, hegyekre nézőt. Azazhogy csak kolléganőm kapott ilyet, mert a nekem kijelölt szoba ajtaját nem nyitotta a portán kapott kulcs. S bizony - ez már valóban ilyen ántivilág volt - nem sikerült a bajt orvosolni. Másik kulcsot nem találtak, a zárat nem törték fel, a szobák meg már mind ki voltak osztva. Egy kis szoba maradt csak, valami oldalszárnyféle legszélén, földfeltöltésre, sittkupacra néző. Ez lett az enyém. No, a szép kilátás még csak hagyján, sokkal nagyobb baja volt a szobának: nem működött benne a fűtés. Miért, miért nem, ezt már sosem fogom megtudni, nem mertem ilyen aprósággal előhozakodni, mit gondoltak volna rólunk, mindig csak kekeckedő magyarokról. S mivel még csak április vége felé jártunk, s ez a Perelik csúcs alatt, 2000 méter körül bizony nem éppen banánérlelő klíma, valami megoldást kellett találnom a dologra. A megoldás pedig kézenfekvőnek látszott: fürdőszoba volt, s benne melegvíz volt, rogyásig. Forró, gőzölgő. Meg is nyitottam a csapot, amitől persze meleg nem lett, gőz ellenben annál inkább... Be kellett látnom, hogy ha száraz ruhát akarok felvenni, akkor bizony tűrnöm kell az éjszakai hideget.

Napközben sem volt persze sokkal jobb a helyzet, mert a kifűtetlen, áthűlt falakkal nehezen birkóztak a radiátorok. így történt, hogy az egyik délután, a szekcióülések között ingázva a szálloda kis bárját céloztuk meg kolléganőmmel, hogy magunkat legalább belülről kissé felmelegítsük. A bolgár nyelvű előadásokból úgysem sokat értettünk, oroszra fordító tolmácsot meg nem kértünk, nem akartunk fölösleges nehézségeket okozni a vendéglátóinknak (s magunknak...) Irány tehát a bár!

Konyakot rendeltünk, nem volt megfizethetetlen (ez is az ántivilág!), kivált, ha a mennyiségét is tekintjük: inkább egy deci volt az, mint fél. No, én még csak elszopogattam valahogy, de kolléganőm, a filozófus... Mert, hogy szavamat ne felejtsem, jelen írás címe rá vonatkozik. Ő ugyanis filozófia szakon végzett - ember nem mondta volna róla hol, mikor, nem tudom, magam is igen elcsodálkoztam, mikor egyszer, valami intézeti listán ezt láttam a neve mellett: „filozófus”. Nem volt vele semmi baj, nagyon rendes, kedves hölgy volt, semmiképp sem akarom bántani, de hát ha ő valóban filozófus lett volna, akkor én ellentengernagy vagy legalábbis sorhajókapitány... Ántivilág. Szóval ott volt kolléganőm előtt a rendes adag konyak, amiről ő bizony tudta, hogy sok lenne neki, ha egyszerre meginná most, otthagyni viszont sajnálta. A kutyusnak becsomagoltatni ezt, ugye, nemigen lehet, úgy nyíltan, kézben a szobába felvinni meg egy kicsit snassznak vélte, hát döntő elhatározásra jutott: belehelyezi szépen a retiküljébe, s úgy viszi fel, jó lesz az estére. A poharat meg majd holnap visszahozza. Noha a terv kissé kockázatosnak látszott, kolléganőm bízott ügyességében és éppen alkalmas méretűnek látszó retiküljében, s mikor a pincér figyelmét a presszós kisasszonnyal való csevegés kötötte le, belehelyezte szépen az öblös poharat a barna retikülbe. Kattant a csat, s indultunk fel, mint ki jól végezte dolgát. A délután hátralévő részére fel is mentettük magunkat a szekcióülések látogatása alól, már úgysem sok idő volt a vacsoráig.

Én nagyjából el is felejtettem a dolgot, a pohár helye a retikülben valóban stabilnak látszott, ám a vacsoránál kolléganőm szomorú arccal újságolta, hogy mégiscsak megtörtént a baj: kiborult a konyak. Eláztatta a retiküljét, s mindent, ami benne volt. Zsebkendő, szépítőszerek, pénztárca, iratok, útlevél... Ennek törölgetése-szárít46