Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzeteimből)
Buda Ferenc Rendteremtés (M, (Jegyzeteimből) ár több mint egy hete nem láttam a Tiszát. Hiányzik.) * Életkörülményeim lassú átrendeződésének legutóbbi fejezete: a „nagyháziból kiköltözködtem az udvar szemközti oldalán álló melléképületbe. Feleségem kezdeményezésére történt a dolog, s én - a bennem szunnyadó s olykor sértődve föl-folserke- nő konzervativizmus szellemének sarkallatára - eleinte dühödten tiltakoztam az újabb változtatások ellen. Ám mihamar be kellett látnom: mindenkinek - főleg nekem - így lesz a legjobb. Először is: különvonulhatok a zavaró körülményektől (családi-házi tevékenységek zajai-neszei, számomra érdektelen látogatók, rádió, tévé, telefon stb.). Másodszor: kopácsolásommal, éjszakázásaimmal magam sem zavarom a pihenni tért családot. Az sem megvetendő, hogy új helyemen el tudom különíteni egymástól különböző jellegű munkálkodásaim színtereit; az eddigi egyetlen helyett ezentúl ugyanis három egymásba nyíló helyiség fölött rendelkezhetem. A kert felé eső volt nyárikonyhában áll az íróasztalom meg a székem, a falak melletti polcokra fölzsúfolva a könyveim zöme (egyelőre még egymás hegy én-hátán), a székem mögött, a falnál pedig egy kis teatűzhely pipiskedik. (Szemlátomást sejtelme sincs róla, mi dolga lesz itt majd a télen.) A középső szobában - ez, korábban istálló lévén, leginkább rászorult az alapos átalakításra - a többi könyvem kapott helyet, továbbá egy öreg heverő, egy nagyjavításra rég rászolgált jókora láda, két kopott fotel meg egy testes deszkaszekrény (amelyet - minthogy túlnőtte a szobácska belmagasságát - előzőleg derékban ketté kellett fűrészelnem, hogy be tudjam cipelni). Az utca felőli helyiség a műhely szerepét fogja betölteni - mihelyt rendet teszek benne. (S akkor majd nem kell messzire futnom, ha menekülhetnékem támad az írástól: elég lesz egy vagy két ajtóval odébblépnem, s majd a vésőim, baltáim nyelében ott megkapaszkod- hatom.) Ahhoz, hogy mindez működőképes legyen, még lesz egy-két hozzáfűzni való strófa: az ajtókat meg kell javítani (hogy egyáltalán bezáródjanak), néhány hiányos ablakszem beüvegezendő, a tetőcserép itt-ott pótolandó, hogy csupán a legsürgősebb tennivalókat említsem. S természetesen: lehetőleg a legkevesebb pénzből. Valahogy ki ne felejtsem a sürgős dolgok sorából hívatlan lakótársaim kitelepítését! Amióta ugyanis a melléképület padlásán tanyázó nyesteket kutyáink átriasztották a nagyház padlására, az egerek gyakrabban mutatkoznak a kívánatosnál, s bármily kedves, takaros állatkáik - ráadásul magam is az ő esztendejükben születtem -, óhatatlan kártételeik s nem épp kellemes illatuk miatt nem velük óhajtom megosztani magányos töprengéseim óráit. (A macska, mint e probléma megoldása, aligha jöhet szóba: kutyáim hozzájárulását - vagy legalább: belenyugvását - eddig még nem sikerült megszereznem.) 39