Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Gosztonyi Péter: "Midőn hazáját rabbilincs fenyíti" (a Magyar Honvédség 150 éve)
Július 11-én a pest-budai képviselőházban elmondott, lángoló tartalmú hazafias beszéde hatására a ház közfelkiáltással megszavazta a kormány által kért 42 millió forint hitelt. Ez az összeg 200 000 újonc felfegyverzésére és kiképzésére szolgált. Kossuth ezután látogatta végig a Duna-Tisza közi nagyobb városokat, hogy beindítsa — most már megfelelő anyagi alapokkal a háta mögött — az újoncok verbuválását. Útját mindenütt siker kísérte. Augusztus 26-án a képviselőház a július 11-én megszavazott hitelt 61 millió forintra emelte. Erre szükség is volt. A háború réme óriás léptekkel közeledett. Miközben a mozgó nemzetőrség a szerb felkelők szenttamási (Bács megye) erősségét eredménytelenül ostromolta, V. Ferdinánd Johann Philipp von Wessenberg- Amprungen bárót nevezte ki osztrák miniszterelnökké és külügyminiszterré. Egyben Becsben megnyittatta az osztrák birodalmi gyűlést. Mindezek a tények nem kedveztek a magyar progressziónak. Napirenden volt, hogy magas beosztású császári-királyi főtisztek, vagy különböző kifogásokkal, vagy egyszerűen dezertálva, elhagyták a magyarországi csapatokat. Szomorú tény, hogy ebben az „exodusban” magyar tábornokok is részt vettek. Számukra Bécs többet jelentett, mint Magyarország. Így — példaként hadd említsük — gróf Teleki Adám tábornok, 1848 nyarán a Dráva menti magyar védelem parancsnoka, szeptember 9-én bejelentette a kormány mellé küldött „Dráva menti országos biztosának”, hogy császári csapatok ellen ő nem hajlandó kardot emelni. Lemond parancsnoki jogáról. Kilép a hadseregből. Pedig ekkor még csak Jellasics „hadai” csoportosultak a Dráva túlsó — déli — oldalára; hivatalosan nem is a császár megbízásából. (Hiába futott meg gyáván a felelősség elől Teleki. 1849-ben ő is osztrák haditörvényszék elé került, ahol megfosztották rangjától. Ebbe beletúrt. 62 éves korában, 1851- ben hunyt el.) A bécsi udvar Magyarországgal szembeni Janus-arcú politikája, kétszínű játéka, nem egy magyar politikust, is lelki válságba kergetett. Elsőnek Széchenyi István gróf roppant össze. Szeptember 5-én be kellett szállíttatni a döblingi elmegyógyintézetbe. Ugyanezen hónap 23-án, miután Jellasics csapatai átlépték a Drávát, és a Dunántúlon vonultak Pest-Buda felé, István nádor is benyújtotta lemondását, hogy azonmód Bécsbe távozzon. Ez az 1848-as szeptember eseménydús hónapjává vált a magyar szabadság- harcnak. Az események szinte napról-napra bonyolódtak. Politikai intrikák, személyi nézeteltérések, az egymásmarás harapództak el a kormányban és a kormány szervezetekben. Példák tucatját sorolhatnánk fel, de minek? Tudomásul kell vennünk a történteket, amelyek sajnos nem újak legújabbkori történelmünkben. „Fut Bécs felé, Jellasics a gyáva... 1848. szeptember 11-e a magyar szabadságharc fordulópontja volt. A császárhű magyar csapatok drávamenti parancsnoka az előző napokban visszavonta erőit a folyam északi partjáról és „öntevékenyen” Keszthely környékéig vonult vissza, amivel Jellasics számára kaput nyitott a Dunántúlra. A horvát bán — és legújabban a császári generális — kapva-kapott a lehetőségen. Csapataival, kb. 30-35 ezer emberrel, Varasdnál, Perlaknál és Légrádnál partot váltatott és több menetoszlopban megkezdte dunántúli vonulását. A csapat horvát lobogó alatt 85
