Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Gosztonyi Péter: "Midőn hazáját rabbilincs fenyíti" (a Magyar Honvédség 150 éve)
román nemzeti gyűlés is követelődző „kívánságokkal” élt a Batthyány-kormány felé. Magyarország és a (Bécsből) ezideig kormányzott Erdély területén 1848-ban a császári-királyi hadsereg volt hivatva megőrizni a közrendet. Ez a haderő 58 sorezredből (ebből 15 magyar feltöltésű), 20 gránátoszászlóaljból (ebból 5 magyar), 1 vadászezredből, 12 önálló vadászzászlóaljból, 5 helyőrségi zászlóaljból, 5 tüzérezredből és 5 műszaki zászlóaljból állott. A lovasság 37 ezreddel (ebből 12 magyar) volt képviselve. A fentiekhez járult még az ország déli és délkeleti szélén húzódó katonai határőrvidék és a Bukovinába kihelyezett csapatok. A városok többségében polgárőrség ügyelt a rendre. A hadsereg parancsnoksága Budán székelt. Az 1848. március 15-én megindult magyar progresszió szinte első lépésként külön fegyveres „erőt” igyekezett létrehozni. Április 11-én már törvény (a XXII. cikkely) szabályozta egy Nemzetőrség felállítását. Újítás volt, ha nem is a közös teherviselés és a jogegyenlőség jegyében, hogy e testületbeli részvételt vagyoni cenzustól tették függővé. Csak az a magyar állampolgár vállalhatott nemzetőri szolgálatot, akinek legalább fél jobbágytelke, ingatlana vagy minimálisan évi 100 forint tiszta jövedelme volt. A Nemzetőrség felfegyverzését, Bécs vállalta. 1848. április végén kb. 60 000 nemzetőrről tudunk, de ezeknek csak 15 000 puskája volt. A császár (V. Ferdinánd, aid egyben magyar király is volt) május 7-én „legfelsőbb kéziratban” utasította a budai helytartótanácsot és a magyarországi főparancsnokságot, hogy a budai, temesvári, nagyszebeni, és péterváradi parancsnokságokat, vagyis az országban állomásozó birodalmi hadsereg vezetőit, hogy parancsaikat ezután a magyar hadügyminisztertől fogják kapni, akinek hatásköre a katonai határőrvidékre is kiterjedt. „Érdekes” módon a horvátországi császári-királyi helyőrségek felett megtartotta a bécsi felügyeletet. Ami a történész nézete szerint annyit jelent, hogy már ekkor, tehát május elején, a bécsi kama- rilla felkészült a horvátok magyarok ellen való hadbavetésére. Miközben folyt: magyar földön a honvédség megszervezése, a nemzetőrséget is tovább fejlesztették. Májusban kétféle nemzetőrség létezett: az egyik amolyan rendőri szolgálatot látott el. és talán a polgárőrség szerepét vállalta magára. A másik fajta nemzetőrség a „mozgó nemzetőrség” volt, amelynek jobb volt a felszerelése, mint a „polgárőrségé”, és amelyet, ha a szükség megkívánta, saját városán, esetleg megyéjén kívüb területekre is át lehetett csoportosítani. Ezt a testületet „mozgó nemzetőrség”-nek hívták és a nyári hónapokban részben az alföldi mezővárosok önkénteseivel töltötték fel. Itt kell megemlítenünk a „honvéd” szó eredetét is. 1848. március 15-e után hetekig vitás volt, milyen néven nevezzék el az új magyar fegyveres erőt: „polgárőrség”, „nemzetőrség”, „magyar csatárok” és hasonló elnevezések születtek. Míg aztán valakinek eszébe jutott Kisfaludy Károly egy 1821-ben (!) írt verse: az „Elet korai” című. Ott találhatók a következő sorok: Midőn hazáját rabbilincs fenyíti, Bőszült érzéssel harcmezőre száll; A szép szabadság hőslánggal hevíti, Körüldörögje bár ezer halál. Nem csügged s honvéd tisztét teljesíti, * * Kiss Károly katonatiszt, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság (1867) volt ez a „valaki” 82
