Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 8. szám - Bence Erika: Végpontok között feszülő élet (Harkai Vass Éva: Így éltünk)

Végpontok közt feszülő élet

/ /

Markai Vass Éva: így éltünk

A legújabb, vagyis a kilencvenes években jelentkező tendenciák a történet visszavételét eredményezték a magyar prózairodalom alakulásában. Ez a korábbi évtized történetfelbontó törekvéseivel, illetve a töredékessé váló elbeszélésmóddal szemben a történetmondás mentén formálódó szöveg jelenségét és létjogosultságát vezette be irodalmunkba újfent. Úgy látszik, mindezek a törekvések a gyermekkori visszaemlékezés, az önéletrajz és a családtörténet témájában leltek leginkább termékeny talajra, legalábbis ezt mutatja több, az elmúlt néhány évben napvilágot látott kiadvány. Harkai Vass Éva így éltünk című könyve is ebbe a sorba, illetve típusba helyezhető, ahova Apró István nemzedéktörténete (Regénybrikett, 1993), Balázs Attila telepi történetei (Én már nem utazom Argentínába, 1995), és Németh István családtörténete (Házioltár, 1996) tartozik, több más mű mellett. Itt kell megemlítenünk azt az analógiát is, amely Harkai prózaírói attitűdje és Garaczi László szemlélete között áll fenn, és amely sajátosság mindkettejük esetében az ironikus önszemlélet, a saját történettel szembeni távolságtartás jelenségét viszi szövegükbe: Harkai vizsgált művébe, illetve Garaczi Mintha élnél (1995) című önéletrajzi tartalmú regényébe.

Élete és pályája alakulásának hálóját saját születésének körülményeitől gyermekei születésének pillanatáig vonja ki. Szövegét az ironikus attitűd mellett főleg a regény műfaji kereteinek felbontása, a hagyományos önéletrajzírás formai és tartalmi törvényszerűségeinek áthágása emeli ki az emlékező próza, a nosztalgikus felidézés szokványosságából. Vagyis élete történetének elmondása (a történet, a story középpontba helyezése) közben Harkai a kilépés és szembefordulás folytonos szándékát érvényesíti, latolgatja vagy sejteti. Élete és pályája alakulásának folytonosságából részleteket, töredékeket ragad ki, az ironikus elbeszélésmód és rajz eszközeivel jeleníti meg őket, miközben a lázadás, a lázadó átértékelés hangjai hatják át szövegét. Maga adott nevet e szövegtípusnak: revoltpróza.

Szövegszekvenciái, amelyek leginkább a naplószerű bejegyzés, a jegyzet formáját és tartalmi sajátosságait idézik, a születés és halál, tehát az emberélet két végpontja közötti felület kiemelkedő fordulatai köré rendeződnek. Saját fogantatásának és születésének körülményei, a kisgyermekkor meghatározó fontosságú történései (a családi kötelékek és szeretet mibenlétének megértése és átélése, a vele járó kisebb- nagyobb csalódások, a haláltudat kialakulásának apró, majd nyilvánvaló jelei, az önszemlélet és önértékelés megfogalmazódása a gyermeki tudatban, gyermekbetegségek és bajok, óvoda, iskola, kirándulások, nyaralások, ünnepek, serdülőkor, családi konfliktusok, tanulás), a felnőtté válás momentumai, az első munkahelyhez fűződő ilyen-olyan élmények, a közeli családtagok elvesztésének döbbeneté és még sok más esemény, élmény és érzés képezi azt a gazdag tárházat, amely itt a megélt és egy adott pillanatban (az író életében ez a gyermeki születését követő időszak) összegezett életet jelenti. A napló- illetve a feljegyzésszerűség és Harkai tömör, lényeget és tényeket kimondó, nominalitást előtérbe helyező stílusa a regény dokumentumjellegét erősíti, ugyanakkor a szöveg magmájából előtörő jelek az elhallgatott személyesség és közvetlen átéltség, a történésekkel való azonosulás megnyilvánulásai. Tehát az epikus szándék mögött erőteljes líraiság munkálkodik: az elbeszélt történetnek létezik egy belső, lelki dimenziója, tudati lecsapódása.

A burkolt líraiság, a személyességtől való eltávolodás határozott jelének számít Harkai prózájában a többes szám első szemé- lyű beszédmód következetes alkalmazása (a „mi ilyenek vagyunk”-féle megszólalásmód) és egyfajta fölöttes látásmód, a történtekre felülről letekintő, szemlélődő szereplői pozíció megteremtése (ő pedig nem mást, mint Isten, aki „szakállát simogatva trónolt a mennyezet alatt” és mindig „újabb eshetőségeken törte okos fejét”.)

Az elbeszélés tere és dinamikája a gyermekkor időszakának megjelenítésekor a legátfogóbb és legrészletezőbb, míg a későbbi életszakaszok történéseinek és élményeinek taglalása rövidebb, néhány tény, (meg)érzés és emlék felvillantására szorít89