Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 8. szám - Kriston Vízi József: "Lábánál holdvilág, fejénél napsugár" - (Katona Imre születésnapi tanulmánykötete)

Szakái Lajos által 1843-ban szerzett műdal folklorizációjáról kapunk kitűnő forráselemzést.

Katona Imre Lábadi Károllyal s 0Isvai Imrével együtt 1980-ban jelentette meg a drávaszögi magyarság népballada-gyűjteményét Erdők, mezők, vad ligetek címen. A tisztelgő' kötetnek egy fejezete az ennek apropóján előszedett ritka szép vagy valamilyen szempontból egyedülálló/különös balladák elemzéseit tartalmazza. A ponyvái eredetűnek sejtett, s az apa-leány kapcsolatról susogó rejtélyes A vadász és leánya című ismertetés még e gyűjtések kezdetekor született, míg a kötetből kimaradt, előbb ballada, majd végezetül borissza mulatónótává sekélyesedett Csillagom, révészem... kezdetű várdaróci dal a funkcióváltás jellemző példájaként áll előttünk.

„A földre szállott és itt az embereket próbára tévő, majd cselekedetük szerint jutalmazó vagy büntető istenségek tanulságos történetei több ezer év óta ismeretesek” - írja Katona Imre egy csúzái születésű, kiváló énekmondó asszonytól karácsonyi kántálásként lejegyzett ősi legenda-ballada ismertetése kapcsán. A szálláskereső istenségek egy kései emlékét fölfedezve Baranyában íme megjelenik az eurázsai csodatevő vitéz már Jézusba öltözött alakja, kinek „Lábainál holdvilág, fejénél napsugár.”

Dal, nóta és vers című fejezet alá olyan dolgozatait sorolták a tisztelgő szerkesztők, amelyekben a Katona Imre által nagy figyelemmel kísért és szintén szigorú aprólékossággal vesézett népies műdalok, végső soron a hatalmas karriert befutott verbunkos mint műfaj alig vizsgált világa kerül a középpontba. Nem a nagyképű esztétizálás jól ismert céltáblájává válik, amit esetünkben az eltűnt halászdalaink nyomában tett közös, kalandos utazás nyomatékosít.” Én ugyanis azt tartom, hogy mindenkor adjunk elsőbbséget az eredeti népdaloknak, de lehetőleg ne hagyjuk feledésbe merülni a népies műdalokat sem!” — figyelmezteti Katona Imre az ortodox néprajzosokat meg az elvakult táncházasokat. Katona Imre még mesegyűjteményének megjelenése előtt elhelyezte névjegyét a nagymúltú Magyar Nyelvőrben. Kopácsról természetmagyarázó szövegeket (1942), míg Szentlászlóról igen gazdag népnyelvi adatok csokrát közölte (1947). Laskón pedig az 1970- es évek végén egy olyan papcsúfoló történetet jegyzett fel, amely Bornemissza Péter 1578- ban keltezett művének, Az ördögi kísértetek címűnek jó négyszáz esztendős(!) továbbélését bizonyítja. A szorgalmasan gyűjtő folklorista még 1975-ben is félezer szólásra lelt Kopács, Várdaróc meg Vörösmart magyarjai között, s a különféle összehasonlítások során az is kiderült, hogy ezek egy tekintélyes része addig nem ismert, állandósult, igen színes és kifejező szókapcsolatokat hozott napvilágra. Katona Imre a Honismeret egyik 1986. évi számában adott áttekintést a Tálasi István professzor vezetésével megkezdett s azt követően csaknem fél évszázadon át szisztematikusan folyt drávaszögi kutatásokról, amelyeknek széles társadalmi visszhangot és segítő figyelmet a Horvátországi Magyarok Szövetségének lapja(i), népszerű kiadványai biztosítottak. Szerzőnk úgy lát(tat)ja, hogy további kedvező körülmények esetén (még az 1980-as évek közepén vagyunk!) jó esély van egy teljes Drávaszög-monográfia elkészítésére. Katona Imre annak is bizonyságát adta az elmúlt évtizedek során, hogy éles szemű és élvezetes stílusú, de sohasem mártja méregbe kritikusi tollát. Főként akkor nem, ha számára kedves témáról-területről, s netán pályatársról van szó. Ezt a jobbító figyelmet, d e magától is elvárt alaposságot fedezhetjük fel a Szlavóniai hétköznapok című, néprajzi, helytörténeti és nyelvészeti adattár ismertetésekor. Penavin-Borsi Olga, az újvidéki egyetem nyelvésze 1968-ban tette közé immár legendás Szlavóniai (kórógyi) szótárának első kötetét, amit az elkövetkező évtized során megjelent további kettő követett. Nem kis öröm és baráti ehsmerés sugárzik Katona Imre alábbi soraiból: „Penavin Olga...a koronát ezzel a művével tette fel: a szlavóniai magyar népélet áttekintő enciklopédiáját adta kezünkbe.”

A Hungarológiai Közlemények 1989. évfolyamában látott napvilágot az a szintetizáló áttekintés, amely A hagyományos drávaszögi folklór tegnap és ma címet viseli. Ezt folytat-ja tovább s bontja ki okosan s nagy érzékletességgel hozott példák segítségével a 75. születésnapot köszöntő kötet utolsó írása, az éppen induló Néprajzi Látóhatárban A drávaszögi folklór helye a magyar néphagyományban címmel (1992). Végül is kitűnő leltárt kapunk: a kutatás szempontjából befejezett folklórműfajok (mese, ballada, találós és szólás vagy a játék és a játszás) mellett a hasonló feldolgozottság felé mutató szokások, hiedelmek s a zene és a tánc terrénumára, vagy a periférikusság miatt is alig vizsgált alkotások (pl. a

80