Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7. szám - Csiki László: Tizenhárom remény

Az öreg magas fejtámlájú, bársony huzatú fotelben ül, Bertalan tanár éppen gyertyatartókat, ezüst evőeszközöket pakol sporttáskájába.- Jobb, ha én csinálom nekik, mintha óh maguknak — mondja. - Komolyak. Túlságosan komolyak, önveszélyesen. De így játék lesz. Színdarab. Jobb időkben még elő is adhatnánk az iskolában.- Most madarakat gyilkolnak - mondja az öreg később meg... ki tudja.- Tanulnak - mondja a tanár mosolyogva. - Szoknak.- De miért vértanúk? Miért áldozatok? - tűnődik az öreg.- Nem azok? — kérdez vissza a tanár. — És nekik így szép.- A halál nem szép - mormogja az öreg. - Majd meglátod.- Mindig, mindenütt az áldozatokról hallanak. Dózsáról, a negyvenkilences vagy a kommunista vértanúkról. A halottak a hősök. - Bertalan ösz- szehúzza sportzsákja szíját. — Bruckner elvátrsnőéknek most már lesz esz- cájgjuk is a fácánvacsorához — mondja. - Holnap elhozom érte a pénzt. Nem kérek jutalékot.- Milyenek vagyunk mi, magyarok - ingatja fejét az öreg. - Dicsekszünk a halállal, ünnepeljük.- Már nem sokáig - vált komolyra Bertalan. - Történni fog valami.- Tizenegy éve ezt mondjuk.-Vagy kilenc.Vagy száz éve. Hány éves maga? Százhúsz? Ne féljen, lesz még magából pirossapkás honvéd. Megéri azt az időt.- Vigyázz rám - mondja halkan az öreg a tanárnak.

IX.

A gyerek-,,tábornokok” fényképezkednek a majorság udvarán, a fácánketrec verdeső madarai előtt. Pulóver, magasra gombolt kiskabát van rajtuk.

Ottó az első. Kihúzza zsebéből a fura szőrzetet, a körszakállt.- Előbb én - mondja. - Én csórtam a szőrt.- Eléggé undorító - fintorog Lajos.- De azért szép - jegyzi meg a kis Jani.- Kéne, mi? - Ottó beáll Kornél gépe elé.- Nekem nem is kell - mondja Jani.- Ne vigyorogj - mondja Kornél Ottónak.

A szakállt Lajos veszi át, majd a súlyzós fiú. Ki-ki bohóckodik vele egy kicsit, majd komoly képet vág. A többiek elutasítják, meztelen arccal állnak a gép elé. Dani még tiltakozik is:- Én nem bújok el.

Kornél átnyújtja neki a gépet:- Engem is! - mondja. - Be van állítva, csak nyomd meg a gombot.

A készülék végre érdekli Danit, aki különben egyre kevesebbet foglalkozik köznapi dolgokkal: szemügyre veszi, a keresőbe nézve körbeforog, figyeli a tájat, a fiúkat.- Csak lenyomom? - kérdezi. - Akkor ez semmi se.

35