Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7. szám - Németh István: Éles fényben
— Fáradjunk beljebb! - parancsolta most már szerbre fordítva a szót a Tanítvány, mintha itt nem ő volna a vendég, hanem a házigazda. A suhanc, aki közben föltápászkodott, a ház bejárata felé taszította a Tanárnőt,. — Nyugi, Öcsi! - mordult rá a Tanítvány, mint aki nem állja a nálánál is nyersebb erőszakoskodókat. — Hagyjad, hagy gyakoroljon a gyerek - szólalt meg Subara, aki nevéhez híven most, a nyár kellős közepén is magas báránybőr süveget viselt s akinek a valódi, úgymond becsületes nevét még a legközelebbi cimborái sem igen tudták. Valahonnan Likából vetődött ide, szálfa termetét a magas süveg még inkább megnyújtotta, puszta megjelenése rettegést váltott ki a maradék, ittrekedt lakosság körében, annak ellenére, hogy szemre a legjámborabb ember benyomását keltette. A ház bejáratához érve a Tanárnő igyekezett maga elé terelni a vendégeket, mentegetőzve, hogy odabent rendetlenség, vetetlen ágy fogadja őket, dehát ma nagymosás volt és nem számított látogatókra. Bent szintén „kihívó” hajlongások közepette összekapkodta a heverőról az ágyneműt, a hálóinget, a fegyvereseket hellyel kínálta, de azok ahányan voltak, annyifelé szimatoltak a könyvekkel és kitömött madarakkal, vadásztrófeákkal telezsúfolt szobában, mintha nem is vendégségben, hanem múzeumban volnának; két társa inkább a kitömött baglyokat és récéket vizslatta körül, különösen öcsi volt tőlük elragadtatva, meg-megpöccintve a csőrüket motyogott hozzájuk. — Nem is tudom, mivel kínálhatlak meg benneteket - tegezte le a Tanárnő látogatóit, mindenekelőtt egyetlen ismerőséhez, falubélijéhez, a Tanítványhoz, volt diákjához intézve szavait. — Ne törje magát, Tanárnő - szólalt meg hibátlan magyarsággal a Tanítvány s végre helyet foglalt az asztalnál. Társaira keményen ráparancsolt: - Leülni! A Tanárnő épp a nyitott ajtóban állt, kétségbeesett tekintetét a vele szemben ülő Tanítványára függesztette. Háta mögött, az ajtón át a nyári délután fénye özönlött a szobába, úgy, hogy a Tanárnő formás alakját a különben is áttetsző ruhájában teljesen átvilágította, kiszolgáltatva a Tanítvány hirtelen megélénkülő, mohó pillantásainak. Szinte kapóra jött ördögi tervének végrehajtásához. — Ne mozduljon! - horkant fel, mutatóujját a Tanárnőre szegezve. - Ha meg mer mozdulni, nem felelek magamért! — Úristen — dermedt meg a Tanárnő - mit követtem el?! — Semmit, csak maradjon veszteg ott, ahol áll. Majd szólok, ha leülhet. A két társa tekintete akkor már szintén a Tanárnő átvilágított alakjára tapadt. — Az annyát, még a „szakálla” is látszik!... - súgta öcsi Subara fülébe. — Pofa be és nem vigyorgunk! - pattogott a Tanítvány. - A házkutatás nem cirkusz! — Házkutatás? - könnyebbült meg a Tanárnő hangja. — Hiszen itt már mindent fölforgattatok - tért át ismét tegeződésre. - Még te mondtad... — Én csak annyit mondtam, hogy maradjon veszteg, ne mozduljon!... Tudja, mikor láttam utoljára így a Tanárnőt? Amikor még akkora voltam, mint az öcsi - mutatott a suhancra. - Akkor láttam így, mint most. Megállt a tanterem nyitott ajtajában, hátulról érte a fény és éppúgy mint most, át19
