Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7. szám - Németh István: Éles fényben
világította az alakját. És aztán ennek a hatása alatt, de Kupak vezényszavára a szünetben mi fiúk az iskola mögé vonultunk, a bozótosba, elővettük a micsodánkat és szintén a Vezér vezényszavára, verni kezdtük. Persze erről a Tanárnő' mit sem tudott. Pedig naponként megismételtük a bozótbéli bujál- kodást, hogy finoman fejezzem ki magamat. Mert mi egymásközt csak marokmarcsázásnak neveztük. Miközben fújtuk a dalt: Dari mocsok, csupa lucsok... Tudja, mi az? Öcsi, mutasd be a Tanárnőnek! A suhanc talpraszökkent, a nadrágján keresztül megragadta merev nemiszervét, így törtetve a Tanárnő' felé.- Csigavér! — intette le mégis a Tanítvány a begerjedt fiút. - Látom, nem bírsz magaddal, no nekünk se mindegy. Igaz, Subara?- Szentigaz! - szívta be a szája szélét Subara. A Tanárnő' akkor közelebb lépett az asztalhoz, elmozdulva arról a pontról, ahová a Tanítvány kemény tekintete és parancsszava lecövekelte. Falfehér volt, de a hangja nyugodt, amikor megszólalt.- Meg akartok erőszakolni? Tessék! Hárman talán csak elbírtok velem. A Tanítvány még sohasem került hasonló helyzetbe, így képtelen volt felfogni, honnan a szorongatottakban ez a vakmerő' higgadság, ez a vérforraló nyugalom kínvallatóikkal, megalázóikkal szemben? Ezt a fajta magatartást a háború kitörése óta nemegyszer tapasztalta. Itt a szülőfalujában is. Olyan emberek részéről is, akiket nemcsak ő, az egész falu gyávának tartott. Ez a számára érthetetlen, felfoghatatlan magatartás mindannyiszor zavarba hozta, megbénította, vagy meghátráltatta. Az öklével verni kezdte az asztalt:- Nem lesz része abban az örömben, hogy megerőszakoljuk! De a rejtegetett fegyvereket tizenöt percen belül ide lerakja elébünk az asztalra! Megértette?- Gyermekem ... Tanítvány a szavába vágott:- Nem vagyok a gyermeke! - mondta, majd hirtelen magyarra fordította a szót: - Én a Tanárnőnek még mindig a legrosszabb tanítványa vagyok. Ahogy emlegetni szokta. Meg a kis fattyú. A kis rác... Azt hiszi, tán nem jutott a fülembe? A Tanárnő férje, a fővadász, a nevelőapámtól bevonatta a fegyverviselési engedélyt. Hol van most az a híres fővadász? Magyarban? Tán csak nem fegyverestül szökött át a határon?- Mindenét itthon hagyott és te már, meg az embereid, mindenét össze is szedtétek. A töltényeit, a vadászpuskáit, mindenét. A római cserepeit meg a téglagyűjteményét itt vertétek szét az udvaron, a szemem láttára.- Sok a duma, az idő meg múlik. Ha lejár a tizenöt perc és a rejtett fegyverek nem fekszenek itt előttünk az asztalon, kénytelen leszek a Tanárnőt felpofozni.- Akkor máris kezdheted, gyermekem. A Tanítvány talpra szökött:- Megmondtam, hogy nem vagyok a gyereke!... Subara, téríts észhez! Subara fölágaskodott, sapkája a mennyezetet súrolta. Megkerülte az asztalt, a Tanárnő eló'tt megállt. Bárgyú mosollyal mondta:- A parancs az parancs! 20
