Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Kőbányai János: Üzenet a második évezredre (Szarajevói jelentés ’97 április)

vezményes áron kapható műszaki cikkek lelólielyeinek pontos címei kíséretében. Egy magányos árus próbált csak szentképeket, s a pápáról szóló kiadványt árulni egy kempingasztalon, de portékája egy részét régi szarajevói képeslapok tették ki. A hétvégi felszabadultságában hullámzó belváros és a keleti nyüzsgésű Bahcsarsia bazársor között, mint magányos sziget ékeló'dött be az aprócska (múlt század elején épített) Szent Péter katedrális (az épület nagyságát illetően erős eufemizmus, de így említette minden program, s nyomán a világsajtó) és terecs- kéje, ahol a pápa szombati főprogramja zajlott. 1995-ben megható, áramhiány okán gyertyafényes, karácsonyi misén vettem itt részt, s könnyen elértem egy beszélgetésre Vinko Puljics-ot Szarajevó akkor frissen kinevezett érsekét, aki ma II. János Pál fényében médiasztárrá nőtt. Most ugyan nem tudtam beverekedni magam a javarészt egyházi személyiségekkel, apácákkal és noviciusokkal, valamint politikai notabilitásokkal telt templomba, de a teret övező kordont nem állta körül öt-hat sornál vastagabb tömeg, így lábujjhegyen mindent láthattam hallhattam, ami a (egye fene: legyen) katedrális előterében történt. Megérte a hivatalos programot jó egy órával túllépő álldogálás, mert aztán néhány méternyi távolságból láthattam a fehérruhás hajlott aggastyánt lecsoszogni a lépcsőn, egy fáradt és megelégedett, biztató intést, egy szerepéből (és a biztonságiak parancsoló fegyelméből) kilépni kívánó ember gesztusát. S mintha a középkor meghittségét idéző gesta lapjai elevenedtek volna meg, úgy úsztak ki a templomból a gregorián dallamai, a téren állók átvették, halkan énekelni kezdték ők is, s szinte mi is bekerültünk a falak mögé. A negyedóránként megszólaló gyenge csengésű harang beolvadt a müezzinek esti imára hívó felszólításába, amelyet csak a pápamobil elvonulása után nyomott el a karizmától megérintett boldog papnövendékek felszabadult hallelujája.

A másnapi szabadtéri mise helyszínéül szolgáló stadiont nem töltötték meg 40.000-nél többen. (Az egy héttel azelőtt helyreállított sportlétesítményt felavató Bosznia és Hercegovina - Görögország barátságos labdarúgó mérkőzést harmincötezren szurkolták végig. Az l:0-ás görög győzelemmel záruló meccs is a világba visszatérés egyik lépcsőfokának tekinthető.) Javarészük hercegovinai horvát, akik (több külföldi kolléga megrökönyödésére) horvát zászlókat lengettek. (Majd a számukra ellenséges várost a liliomos bosnyák zászlók elégetésével és usztasa indulók danászásával hagyták el.) Sok boszniai keresztény nem jutott ide, mert egyedül a déli, hercegovinai területekről lehet úgy Szarajevóba jönni, hogy ne kelljen keresztezni a Republika Serbska hurkaszerű „határait”, s ők pedig - elkeseredetten ragaszkodva senki által el nem ismert állami létükhöz negyven, majd lejjebb adva: „csak” húsz DM-et követeltek az áthaladás fejében, vízum gyanánt. A nemzetközi haderő sok tisztje, katonája is kihasználta az alkalmat, hogy részt vehet egy pápai misén, s egy-két csoport Olaszországból is eljött. 1200 újságíró, tévé és rádió stáb akreditáltatta magát hivatalosan, a fotósok úgy tolongtak, villogtattak a pódium árkában, mintha Mick Jagger isteni mozdulatait pásztáznák. Olajozottan bonyolódott minden, úgy mint egy rockkoncerten. (Ez is egy, az európai hagyomány keresztény rituáléjából kinőtt újmódi rítus.) Bemelegítő, vallási dalokat popos ritmusokban aprító előzenekarok, biztató, hangulatemelő lelkesítő szószólók, ismét dalok, majd a stadion futósalakján, a pápamobil golyóálló üvegén keresztül emblémaönmagának körülhordozása. Taps. Zsivio! (Éljen!) A mise. És a hosszú beszéd, a város nyelvén, akár az egész mise. A város nyelve: bosanac (szerb-horvátnak mondták régen). Ez a nyelvhasználat: gesztus. Nem kedvesen kerékbetört néhány mondat, de hosszú, jól kiejtett, s különösen az Európa tétlenségét kárhoztató gondolatoknál hangját szigorral fölemelő, az értelemmel együtt hangsúlyozó

62