Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Poszter György: Keleti- „Emberi Színjáték” - a „Szövevény” Poétikája (Sándor Iván: A Ködlovas — és utódai)
vésznosztalgiáiban és ó'szintétlen ripacsgesztusaiban is — egyértelműen unifor- mizálhatatlan. El kell tűnnie ’44, az első' históriai-kronológiai mélypont pokolbéli forgatagában. A második a vidéki zsidó félértelmiségi. Lénye - szuverén elméletfantáziáiban és zabolátlan indulataiban is - egyértelműen uniformizálhatatlan. El kell tűnnie ’49, a második históriai-kronológiai mélypontot félpokolbéli előestéjén. Meggyilkolják. Az elsó' históriai-kronológiai mélypontot idéző', alvilági figurák. Dokumentálván a rasszgyűlöletek és klándühök diktatúrákat összekapcsoló, az egyikből a másikba átívelő', infernális jogfolytonosságát. A pokoljárásban az alakok viselkedésében és sorsában karakterben jól motivált variációk. A históriai-politikai-humánus viszonylatrendszerben elfoglalt hely szerint. Ebben reprezentálódik a viselkedés majdnem mindig megadó voltán belül az egyéni változat. A hívó' kommunistát fanatizmus jellemzi. Meg hamis tudat. A diktatúrát demokráciának nézi. Legfeljebb még félkésznek, kiforratlannak. Innen — a per mechanizmusában - a teljes megzavarodottság. Vagy kommunistaellenes összeesküvésre gyanakszik. Aminek ó' is áldozatul esett. Vagy magasabb elképzelésekben reménykedik. Amelyek szintje jelenlegi ismereteit meghaladja. Az első', az összeesküvésre gyanakvó vadul tiltakozik. A második, az elképzelésekben reménykedő' vakon engedelmeskedik. A vadul tiltakozó a mechanizmusból kilóg. A perben rossz alany. Nem is viszik a tárgyalásra. Még vallatáskor agyonverik. A vakon engedelmeskedő' a mechanizmusba beleillik. A perben jó alany. El is viszik a tárgyalásra. Utána azonnal felakasztják. A hitetlen nácit cinizmus jellemzi. Meg világos tudat. A diktatúrát diktatúrának nézi. Legfeljebb nem a sajátjának, ellentétének. Innen - a per mechanizmusában - a teljes tisztánlátás. Nem gyanakszik semmire, nem reménykedik semmiben. Ismeri a diktatúra logikáját. Ismeri és elfogadja. Együttműködik - félig elismerésből, félig fegyelemből. Nem verik agyon, mert nem tiltakozik vadul. Nem akasztják fel, mert nem engedelmeskedik vakon. Meg talán használható még máskor is. Túlél. Nem lesz illúziótlan, mert nem voltak illúziói azeló'tt se. Egyszerűen túlél és vár. Rossz esetben arra, hogy még egyszer használják. Jó esetben arra, hogy megváltoznak az előjelek. A diktatúrák történetében jöhet a második variáció. Vörös helyett barna. Nem az övék, hanem az övé. A középfigura helyzete a legkényesebb, viselkedése a legbonyolultabb. Alvilági útjának iránya egyértelmű. Illúzióból illúziótlanságba, hitből hitetlenségbe vezet. Az alvilág az átmenete. Ennek megfelelően viselkedik. Mivel még valamennyire hisz, van benne készség az együttműködésre. Mivel már nem egészen hisz, van benne készség az ellenállásra. Nem is az értelme vezeti, inkább az ösztöne. A megmaradás fáradt, de makacs reménye. Nem lázad vadul, nem engedelmeskedik vakon. A rést keresi a köréje fonódó konstrukcióban. A törést a torkát fojtogató logikában. így keveredik a konstrukcióból és logikából lassan ki. Válik hovatovább használhatatlanná. Használhatatlan, de nem verik agyon. Használhatatlan, tehát nem akasztják fel. Fizikailag-pszichikailag megtöretik. De túlél. És keresi az embernek maradás esélyeit. A szövevény alapszíne — láttuk — éjjeli fekete. Sötét világ. Sötét, amikor az üldözötteket ’44-ben a Dunába lövik. Sötét, amikor a kínvallatottakat ’49-ben a cellába lökik. Sötét, amikor a később felakasztottak elmenekülnek a sortűz elől. Sötét, amikor a korábban elmenekültek megállnak az akasztófa alatt. A sötétben hitek elillannak, illúziók elosztanak, gerincek megtörnek, csigolyák megroppannak, mosolyok elhervadnak, arcok megsápadnak. Eltűnnek a színek a színtelen- ség lefelé nivelláló, közös nevezőjén. Persze az áldozatok egy része a legsötétebb sötétből kikerül. Kivéve a vadul tiltakozókat, vakon engedelmeskedőket. Meg kivéve a megzavaradottan öngyilkosokat is. Kikerül. De szikkadtan, halványan, 36
