Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Kőbányai János: Üzenet a második évezredre (Szarajevói jelentés ’97 április)

séges. Történelmi távlatból nézve, ha Szarajevó és egész Bosznia és Hercegovinának sikerült helyreállítania békés berendezkedését a század végére, a különbözőségek koegzisztenciáinak példájává válhat: más nemzetek okulásául, akik Európában és máshol a világban, hasonló nehézségekkel küzdenek.”- mondta a pápa a romos Nemzeti Múzeumban, ahol a három Bosznia és Hercegovinát alkotó nemzetet együttesen képviselő' elnökség muszlim, horvát és szerb tagjával találkozott.

Mikor enged meg a történelem egymást gazdagító találkozást, és mikor kényszerít romboló ütközésre?

A modern, a XX. századi Európában az Osztrák-Magyar Monarchia, majd a királyi és a titói Jugoszlávia időleges (és oly sok fejló'dést is mutató) békés állam- alakulatai nem tudták összeforrasztani ezeket az eredendően meghúzódó különbségeket. Azonnal szakadékká hasadnak a (az itt említett vallások szerves hagyományai felváltásával kísérletező) szocializmus bukásával. (Ebbe a sorba tartozik a Szovjetunió, Csehszlovákia szétesése, de jelenség szinten a padániai gondolat fölvetődése, vagy Kanada hajszál híján kettészakadása is.)

A pápaság számára sem először jelentkezett Bosznia mint a konflitusok forrása. A középkorban a „bosnyák pestist” azaz a bensőséges, hierarchiát nem ismerő bogumil kereszténységet kíméletlenül üldözték, mint az albigenseket, huszitákat, s más eretnek mozgalmakat. Ez a máglyafényű intolerancia jelentős szerepet játszott abban, hogy a bosnyákok oly könnyen azonosultak a hódító iszlámmal, (amely valóságos megváltás volt Bizánc és Róma szorongatása között). II. János Pál békét hozó missziója ezért a törésvonalból föl-föllángoló eredeti konfliktus tüzét is oltani igyekezett, hiszen ő az első pápa, aki erre az örök engedetlen, és éppen a pápák türelmetlensége miatt az európai civilizációból fél évezredre kikerült Bosznia földjére lépett. „A lecke, amely a jelen nehézségek összefüggéseiben hajt bennünket, hogy fogjuk össze erőinket és ennek a gyakran csábításokban tévelygő világnak: ennek az egyetlen világnak nyújtsunk igazi gyógyulást és kegyelmet, amely elhozza számára a reményt. A borzalmas, testvérgyilkos háború évei után, a második keresztény millenium vége közeledtével mi mindnyájan átérezzük a katolikusok és az ortodoxok megbékélésének szükségességét. Tehát új szívvel és új szellemmel és a lehető legnagyobb elszánással kezdjük újra az utazást egy még teljesebb Krisztus követésében, mi: az ő nyájának papjai és pásztorai. Adjunk esélyt a megbocsátásnak, s adjunk esélyt a megbocsátás kérésének: ez az első lépés, hogy új bizalmat, új kapcsolatokat teremtsünk mindazok között, akik elismerik az Isten fiát, mint az emberiség egyedüli megváltóját.” - intézte a szavait a pápa Nikolaj metropolitához, Bosznia ortodox vallási vezetőjéhez.

A századunk elején a Monarchiával (javarészt magyar közvetítéssel) az európai civilizációba visszaszervült Bosznia és fővárosa Szarajevó ma is legkevésbé katolikus jellegű. Kállay Benjámin, aki húsz éves kormányzásával fazont adott az Európába visszaintegrálódásnak, és magyar mintára jól beágyazott modern bosnyák azonosságot épített ki (legszembetűnőbben a nagy közintézmények építészetében, de a zenében, irodalomban, tudományban is) alkotóan és főleg békésen ojtotta az iszlám hagyományokat a nyugatias kultúrába. Nagy és virágzó periódus volt ez, amelynek az a pisztolylövés vetett véget, amely egyúttal a háborúk történetében elindította a világháborúkét is: a rossz (nemcsak földrajzi di- menziójú) totalizálódását. A kurta, s gyilkosságait őrült kegyetlenségében az összes előzőt összegezve hajazó XX. századot, amely itt kezdődött és itt is fejeződött be. A pápai látogatás tehát, minden más utazásától eltérően, nem a szekularizált világ megtépázta katolikus egyházat erősítő, misszionáló zarándoklat volt,

60