Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Kőbányai János: Üzenet a második évezredre (Szarajevói jelentés ’97 április)

ményt, hogy egyszer eljön a háború igazi vége, mert: „az erőszak embertelen logikáját a béke konstruktív logikájának kell fölváltania. ”

„Ezzel az üzenettel kezdem apastorális látogatásomat” — szögezte le II. János Pál, amint a legendássá vált, a várost köldökzsinórként a világgal összekötő' szarajevói repülőtérre lépett. „Soha többé háborút! Soha többé gyűlöletet, intoleranciát. Ezt a tanulságot kell levonnunk ebből a századból a következő évezred hajnalán. A természetes bosszú ösztönét fel kell adni, s helyébe ki kell szabadítani magunkból a megbocsátás kegyelmét, amely megállítja a nacionalizmus szélsőséges formáit, nemkülönben az általa gerjesztett etnikai konfliktusokat. Mint egy mozaiknak, e régió minden részének szüksége van a biztosított politikai, nemzeti, kulturális és vallási azonosság oltalmára. A különbözőség: a gazdagodás forrása”.

Háborúban és békében ezt a párharcot mint folyamatot megfigyelni: ez hajt Szarajevóba '94 óta. Noha tudom - erre is ez a város tanított meg, vagy ennek a helynek a földgolyó túloldalán folytonos szenvedés-gyűlölet mítoszában izzó párja: Jeruzsálem — a változások és megváltások nem köthetőek fegyverszünetekhez, szerződésekhez, politikai látogatásokhoz. A vaku-kartácstűzben lefényképezett kézfogás soha nem az igazi találkozás jele. A pillanat, amikor megtörténik a történelem, azaz létrejön a valódi változás: nem rögzíthető. Szarajevóban nemigen mutatott ebből az annyira megragadni óhajtott látványból és élményből semmit a '95-ös tűzszünet kihirdetése, a daytoni szerződés kikáltása, majd a '96 szeptemberi szabad választás sem. Pedig nem voltam rest, hogy - már pénzem után futva is; ha egy történetbe belekerültem, legyek benne a megnyugtató happy end-ig - a háború „valódi” befejezésének hiteles gyorsfényképét is elkat- tintsam. Nincs pillanat, csak folyamat, amely megragadhatatlan, mint a folyó, amelybe ugyanabban az állapotában nem lehet kétszer belelépni.

Hiszen Szarajevó soha nem Szarajevóról szólt, egy provincia fővárosáról, amelynek kérdéses a hovatartozása. Szarajevó mindig a két (három) világ közöt- tiséget testesítette meg, a világnak különböző felfogásait és hagyományait. S azok viszonyának egy adott korban kialakult állását és minőségét. Bizánc és Róma, s majd jó fél évezreden keresztül: Isztambul. Keleti és nyugati típusú kereszténység, valamint az iszlám találkozása és (vagy) ütközőpontja. „Sok-sok évszázadon keresztül ebben a régióban találkozott Kelet és Nyugat, s igen gyakran súlyos konfliktusok között. Azonban hosszú időn keresztül a különböző kultúrák koegzisztenciája tapasztalatára is példát nyújtott ez a vidék, ahol mindenki a saját képére formálhatta a világot, s így az révükön telt meg értékekkel. Bosznia és Hercegovinában egymás mellett éltek a délszlávok: közös eredetben, de a történelemtől keményen elválasztva. Ebben a fővárosban például egymás mellett emelkedik katolikus és ortodox-keresztény katedrális, mecset és zsinagóga tornya. Ez a négy épület nemcsak arra szolgál, hogy bennük a hívők megvallják az egyetlen Istenbe vetett hitüket, hanem a civil társadalom megvalósulásai is, amelyet ennek a régiónak a népe épített: békében tisztelik az egyetlen Istent, aki mindnyájunk Atyja.

Szarajevó kultúrák, vallások és különböző népek feszültségeinek keresztútján fekszik, s ezért méltán tekinthetjük a városnak, amely egész századunkat szimbolizálja. Itt tört ki egész pontosan az I. világháború 1914-ben, a II. világháború pedig itt dühöngött a legféktelenebb kegyetlenséggel, s most a század utolsó évtizedének leállíthatatlannak tűnő, gyötrelmes és félelmes évei során, ennek a népnek ismét kijutott a rombolás és a halál tapasztalata. Most, annyi szenvedés után Bosznia és Hercegovina végre beleegyezett, hogy a békét építse. Ez nem egyszerű vállalkozás, mint ezt a konfliktus végét követő hónapok is mutatták. Azonban a Nemzetközi Közösség segítsége nyomán a béke lehetséges, valójában: a béke sziik59