Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium III. (2. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
A szavak devalválódtak. Megsokszorozódtak, de veszítettek értékükből. Minden tele van velük. Túl sok a szó. Nyüzsögnek, gomolyognak, gyötrik az embert, mint erőszakos legyek hadai. Megsüketítenek. Áhítjuk hát a csöndet. A hallgatást. Jó volna sétálni a mezőn. A réten. Egy erdőben, amely zúg, de nem fecseg, nem locsog, nem handabandázik. Armand Matterald professzor (Uniwersytet Rennes II.) írja (Le Monde Diplomatique, 94/IV.), hogy „az adatok (információk, a tudás) tömeges, szabad terjedése következtében az ambivalencia a fő jellemzője mindennek, ami a kortárs elméleti fejlődés világában létezik”. Az ambivalencia, vagyis olyasvalami, ami ellentétes elemeket, kettős karaktert, kettős nézőpontot tartalmaz. Schell-paradoxonnak is nevezhetjük. Jonathan Schell kortárs amerikai esszéíró azt állítja, hogy az információk mennyiségének növekedése az emberek tudatlanságának növekedéséhez vezet. „Korunk paradoxonja — írja Schell - abban rejlik, hogy az információs fejlődéshez a tudatlanság növekedése társul. Lehet, hogy valóban az információ korában élünk, csakhogy ez az információ láthatóan valahol másutt található, nem az állampolgárok elméjében. Minden jel arra mutat, hogy miközben a komputerek tömve vannak információkkal, az elmékben egyre nagyobb üresség tátong”. A túlterhelt, fáradt emberi figyelem növeli a valóság azon területeit, amelyeket eltaszít magától, és feledésre ítél. Vonatkozik ez többek között a globális, az egész bolygónkat érintő kérdésekre. Ez a tendencia a világsajtóban is tükröződik: az újságok belföldi és külföldi híreinek arányában. Egyre több helyet szentelnek a sajtóban az országos és helyi ügyeknek. Kezdenek dominálni a lokális hírek, második helyen állnak az országos ügyek, és csak a végén jönnek a külföldi hírek. 1995. november 30., csütörtök Leírni, még ezt is leírni! És rögtön utána a gondolat: minek? hiszen annyi szó ömlik a világra a rádióhullámokon keresztül, nyomtatásban és beszédben. Szavak tengerei, óceánjai az éterben, a papíron; menetelnek hasábokban, villognak a számítógépek képernyőin, megjelennek majd eltűnnek, újra megjelennek és újra eltűnnek - így megy ez szünet nélkül, percnyi csönd, másodpercnyi pihenés nélkül. Hol talál itt az ember helyet? egy kis teret? egy kis rést? És mégis nehéz egyetérteni ezzel a gondolattal, nehéz lemondani az írásról, fáj eldobni a tollat. 1995. december 4. Hűvös van, valamivel nulla fok alatti, borongós idő. Reggeltől a dolgozó- szobámat rendezgetem. Túl sok a folyóirat, napilap, hetilap. Omlenek vég nélkül. Képtelenség átnézni, képtelenség elolvasni mindet. A televízió nemcsak ízlésünket és nézeteinket alakítja, a nagypolitika döntéseire is hatással van: 53
