Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 1. szám - Poszter György: Keleti- „Emberi Színjáték” - a „Szövevény” Poétikája (Sándor Iván: A Ködlovas — és utódai)

megszorítást igényel - és főképpen megfordítást. Egy kicsit közelebbről. Az egykori illegális kommunisták vagy félkommunisták hisznek. Abban a bizonyos, sok személyes akaratból felépülő sokszínű demokráciában. (Szocialista demokráciában?) Azaz, ha kommunisták, a maguk mércéje szerint kommunisták. De itt kezdődik a „baj”. Mert a maguk mércéje nem érvényes mérce. Mert a diktatúra mércéje szerint legfeljebb eretnek kommunisták. És itt folytatódik a „baj”. Mert a diktatúra mércéje az érvényes mérce. Az egykori legális nácik vagy félnácik nem hisznek. Abban a bizonyos, sokszemélyes akaratból felépülő sokszínű demokráciában. (Szocialista demokráciában?) De elismerik azt a bizonyos, egyetlen személytelen akaratból felépülő egyszínű diktatúrát. („Fasiszta kommunizmust”?) Ebből következik minden. Mert a diktatúra mechanizmusa az illegális kommunistákat vagy félkommunistákat, lehetséges demokratákat — mint valószínű rebelliseket — kiirtja. De a diktatúra mechanizmusa a legális nácikat vagy félnácikat, biztos antidemokratákat — mint valószínű kollaboránsokat — beépíti. Ugyanis a lehetséges demokrata eretnek — ellenség a saját táboron belül. És az eretnek a legrosszabb. Ugyanis a biztos antidemokrata behódoló - „útitárs” a saját táboron kívül. És az útitárs nem a legrosszabb. Diktatúra és demokrácia ellentétes princípium. Nincs közös nevezője. Kétféle diktatúra nem ellentétes princípium. Lehet közös nevezője. Legfeljebb - a közös nevezőn belül - az előjelek mások. Bolsevik-vörösek vagy náci-barnák. Bolsevik és náci is tiszteli az erőszakot. Mert a bűvöletében él. „Csupán” jobban szeretné - az erőszak közös nevezőjén — a saját előjelét, mint a másikat. Ám a demokrata megveti az erőszakot. Mert a gyűlöletben él. „Csupán” elképzelhető, hogy — az elnyomás gyilkos légkörében — hosszabb vagy rövidebb időre, meghódol előtte. Ezért a diktatúra számára a demokrácia híve világnézetben ellenség, azaz kiirtandó. Ezért a diktatúra számára a másik diktatúra híve jellemben szövetséges, azaz meghódítandó. A kettő között az illúziókból kijózanodó, hívőből hitetlenné tett középfigurák megtörtén túlélő ködlovas-árnyai. E logika érvényesül a periférián megrendezett, második vonalbeli koncepciós per vallatószobák és pincecellák diktálta mechanizmusában.

A szövevénynek itt is, mint a regényfolyam minden kötetében, a regényszerkezet minden tételében, megvan a külön-egyéni sajátossága. Monologikusan előadott hagyományos énregény. Elbeszélés az idő kronologikus rendjében. Nézőpontok és idősíkok váltása nélkül. Ebben kell megteremteni a szövevényt. Amint az általános történelmi helyzetből, a mechanizmus törvényszerű logikájából, az alakok egyéni sorsából, a kikényszerített fizikai mozgásból összeáll és össze is sűrűsödik. Az elbeszélés tere és ideje konkrét tér és idő. Benne mozognak és találkoznak a szövevényt alkotó figurák. Pontosabban az ő mozgásuk- találkozásuk írja körül, hozza létre a szövevényt. Az elbeszélés középpontjában a periférián megrendezett, második vonalbeli koncepciós per. Hogy a szövevény körülíródjon-létrehozódjon: találkozniuk kell előtte - még kinn, a szabadság illúzióiban. Alatta - már benn, a földalatti cellákban. Utána — már ismét kinn, a rabság illúziótlanságában. Mindenkit mozgat és beszív a mechanizmus. A mechanizmusban és centrumában, a koncepciós perben - előtte, alatta és utána is - majdnem mindenki megadóan, legfeljebb a megadás egyéni változatában viselkedik. Például halált válalló fegyelmezettséggel, életért küzdő makacssággal, fájdalmat érzéstelenítő áljókedvvel. Csupán két integrálhatatlan alak a konkrét térben és időben. Az időmetszet középpontjában, ’44 és ’49 között. Ki kell őket venni a szövevényből. Mert másként viselkednének. Nem végeznék a mechanizmus diktálta mozgásokat. Nem írnák körül, nem hoznák létre a mechanizmus koncipiálta szövevényt. Az első a vidéki primadonna-anya. Lénye - őszinte mű35