Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium III. (2. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
és dohányzott. Egész napokat töltött a színház pincéjében berendezett levegőtlen, füsttől sötét és erjedt sörtől bűzló' bárban. Azon az estén a bárban tömeg volt, nyüzsgés, hangzavar, keveredtek az izgatott emberi hangok, gesztusok. Miller meghívott egy sörre. Elégedett volt a találkozóval, azt akarta, csináljak még egyet - Afrikáról. Ahogy beszélt, zárkózott, sápadt arcán néha átsuhant valamilyen alig észrevehető', nehezen meghatározható, félig ironikus, félig bátortalan mosoly. Repüló'gépen Bécsból Varsóba A szomszédom egy halom újságot lapozgat úgy, ahogyan a tévéállomásokat, csatornákat szokás nézni, a távirányító gombjait nyomogatva: minden oldalon megnézi a képeket, elolvassa a címeket, néha egy-egy cikk valamely részletét is. A tévénézési szokások beszűrődtek viselkedésünkbe. Mindenüvé belopódzkodik a távirányító-effektus. Átugorjuk, átlapozzuk, átfutjuk az oldalakat, a képeket, a tájakat, az élményeket, az embereket.. Látom, ahogyan többi útitársam is sietve, futólag lapozza az újságokat. A repüló'gépen szorgalmas, szerzetesi olvasás helyett - hangos papírzizegés. 1996. augusztus 15. A. B. éppen Paulról mesél, vagyis arról, hogy a tévé képernyője lett az egyetlen világ: varsói szomszédunkhoz vakációra jött az Egyesült Államokból távoli rokonuk, a tizenhét éves Paul. Ajtószomszédok vagyunk, átjárunk egymáshoz, a verandánk és a kertünk közös, így hát nagyon közeli, mindennapos a kapcsolatunk. Paul mindjárt az elején fölkeltette érdeklődésemet. Kedves volt, udvarias, de annak az embernek a közönyös udvariassága volt ez, aki egy másik világhoz tartozik. Többször is beszélgettünk. Először van Európában. Nem tudja, hol is van pontosan Európa. De ami a lényeg — nem is érdekli. Nem akar városokat, műemlékeket nézni. Ha szülei és ismerőseik múzeumba mennek, Paul az autóban marad és rádiózik. Ahogy újabb városba érkeznek, azonnal beül a szállodai szobába, és bekapcsolja a tévét. Legszívesebben a CNN-t nézi. Amerikában elnökválasztásra készülnek. Véget nem érő, több órás viták - nekem halálosan unalmasak, de Paul szünet nélkül hallgatja őket. Egy idő után azonban rájövök, hogy Paul ugyanolyan figyelmesen nézné a tévét akkor is, ha a „Traviatát” közvetítenék Oslóból, a „Funny Jack” show-hitet Londonból, ha riportot sugároznának az egykori vorkutai gulágról vagy beszámolót a lisszaboni mezőgazdasági kiállításról. Minden fontos, mert igazából semmi sem fontos. Vagyis egy dolog azért lényeges: ott lenni, részt venni, látni a dolgot, de nem személyesen, hanem csak a tévén keresztül. Legyen meg a részvételnek a tévé által nyújtott érzése, amely érzés Paulnak már a valóságot jelenti. Paul a világot már csak a tévén át képes szemlélni, sőt, az a másik, nem tévés világ az ő számára nem is létezik, csak irreális illúzió. Ezért nem is törekszik arra, hogy megismerje, eszébe se jut ilyesmi. Két hónapot töltött Varsóban, de nem nézte meg a várost. Miféle várost? hiszen ilyen város nincs is, nem mutatták a CNN -adón. A tévé segítségével Paul óriási mennyiségű eseményben vesz részt: háborúkban és lázadásokban, kongresszusokon és konferenciákon, koncerteken és bálokon, bokszmeccseken és hoki világbajnokságon, krokodil- és cápavadászatokon, divatbemutatókon és szépségversenyeken, bankrablásokban és 50
