Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium III. (2. rész - fordította Szenyán Erzsébet)

Ryszard Kapuscinski

Lapidárium III.

2. rész

Cape Town

N

^ em tudom, miért jutott hirtelen eszembe az a mimus (clown? mókamester?), akit a Cape Town bulváron láttam. Napfényes vasárnap reggel volt, mindenütt emberek sétáltak. A mimus kiválasztott közülük egyet és úgy, hogy az illető ne vegye észre, elkezdett mögötte lépkedni, mint élő árnyéka. Ment mögötte, utánozta mozdulatait, de utánzás közben deformálta, parodizálta is a kiválasztott személy járását, fejtartását, azt, ahogyan a táskáját viszi, ahogyan dohányzik. Nem volt ebben rosszindulat, inkább sok vidámság és móka, a jelenetet figyelő emberek pukkadoztak a nevetéstől.

Ez az egész előadás azonban arra figyelmeztetett, hogy viselkedésünk, bármily komoly is, a nevetségessé válás határán mozog, és hogy a határ a között, ami komoly és a között, ami már paródiába hajlik, rendkívül keskeny és törékeny, s elég egy milliméternyire eltorzítani, deformálni mozdulatainkat, mimikánkat, egész létformánkat ahhoz, hogy átlépjük a komolyság világának és a paródia világának határát, hogy saját karikatúránkká váljunk.

Erwin Panofsky írja Jan van Eyckról (XV. sz. első fele), akit az olajvászon festészet feltalálójának tartanak: „Jan van Eyck szeme egyszerre működik mikroszkópként és teleszkópként”.

A legnagyobb öröm, ha valamilyen különlegességet fedezünk föl a legközönségesebb dolgokban. Amikor egy úton megyünk, különféle tájrészleteket - házakat, kerítéseket, fákat hagyunk magunk mögött. A világnak ezeket, az út két oldalára kifeszített képeit áthelyezhetjük, felcserélhetjük, számtalan panorámát, együttest, kompozíciót hozhatunk létre belőlük. Képzeletünk találkozik ezzel az útmenti képkiállítással, megváltoztatja a képek sorrendjét, újrarendezi azokat, új változatokat teremt. Az ember eljátszadozik ezzel, örömét leli benne, ha valami ötlete támad, új megoldásokat, új variációkat keres.

1996. október 31.

46