Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Tóth Péter Pál: Ikermonológ, két hangra
Én a békesség embere vagyok, tudod. Életemben öt perc késésem nem volt. Találkoztam azóta az elvtárssal..., vagy úrral, mindegy..., ki akart kerülni, (nagy ívben), megelőztem, odamentem, megpusziltam. Szervusz, főnököm. Nálam a harag az öt-tíz perc. Béketűrőn elásítozok itt, mert a négy falat nem bírom. Megijedt, meglepó'dött. Semmi értelme... Most meg úgy vagyok, bizony ez hosszú idő', nagyon hosszú idő'... és összecsap a fejem fölött a hullám, az állambácsi felé, annyi tartozásom van. Személyi tartozásom az nincsen, még tartom magam. Hogy mondjam neked? Én már belefásultam ebbe a dologba, igencsak. Egy cégnél lehúztam több, mint húsz évet. A kohászat volt a harmadik. Az én időmben az volt, ha nyolc napon belül nem helyezkedtél el, akkor káemká. Ha netán egy hónap múlva találkoztál a rendőrökkel, akkor: uram, igen?, személyibe?..., most mi van a személyibe, semmi. Születtél, minek, hol laksz, kész. Még az se, hogy nős vagy, nőtlen, elváltál, semmi nincs benne. Egy darab papír. Bejártam a nyáron jó pár építkezést, mind olyan, hogy rokoni, családi, baráti körön belül. Apa, fia, sógor, koma, satöbbi. Milyen gyakran kerül? Hébe-hóba... Annyi, hogy fenntartom magam. De már az, hogy fizessek valamit, pluszba, ilyen négy-ötezer forintokat ki, az már képtelenség. Mások azt mondják, nevetséges, nem kell kifizetni... Mikor másodszor visszakerültem, a munkahelyemre, majdnem én is úgy voltam, ahogy megfigyeltem itt egypár letört embert, hát én nem vagyok letörve, látod rajtam, tartom magam. Van egy-két cinikus beszólás: „aki nem akar, az nem is fog dolgozni”. Volt nálam is egy ilyesmi, de én elhallgattam, büszke voltam arra, hogy hoppá, visszakerültem másodszorra is, és nem vetettem meg az olyan embert, sőt, ha tudtam, segítettem. Ide ezer forint, oda kétezer forint... Amit nem kívánok, megmondtam neki, jött egy ismerősöm, egy volt katonacimborám, hogy „barátom, nem tudom megadni”. Mondom: majd, ha lesz. Erre mondják itt, egy-két nemnormális, hogy ember, neked sincsen, miért adsz? Képzeld el, adok. Ha te újból így leszel, ki fog rajtad segíteni? És, akár hiszed, akár nem, van. Van. Régi barátom, akin valamikor segítettem és nem felejtik el. Na, de ebből nem lehet megélni... De nem, nem törődök bele, legalábbis én. Próbáltam sok helyen, tudod, ilyen hülyeség, tudod, hogy... elmentem egy temetkezési vállakozóhoz, mondták a nevet, címet. Elmentem. Látom, a falevelet söprögeti egy úriember, öltönybe, sötét öltöny, nyakkendő és szakáll, szimpatikus ember, mondom, mi a frászt csinál ez, az alkalmazott? Mondom, uram, ezt és ezt keresem, a tulajdonost, azt mondja, én vagyok. 0 volt a tulaj. Három Mercédesz tranzit, vagy mi a bánat. És mondom, hogy mi járatban vagyok. Uram, a legkedvesebb sógornőmet se tudom alkalmazni, ha volna jogosítványa, akkor se. Hullaszállítónak... Asszony? Te, hát csak mutatom, hogy... (mutatja, hogy szét...) És hozta ez magával, hogy most így vagyunk, tudod, ez is. Ez is... A kohászatot legszívesebben felszántanám és bevetném virággal. Érted? Lehet, hogy az lesz a vége. Lehet, hogy az lesz a vége... Az még hozna is valamit a konyhára. Bevitt egy barátom a drótgyárba, arról nem volt szó, hogy kormeghatározás. Mikor bementünk, a személyzetis meglátott, szólt a barátomnak, hogy nem mondtam neked, hogy hány éves korig? Mondom, főnök, ne haragudjon, most ha valaki elmúlt húsz, akkor dögöljön meg? Ja, adja már ide a kiskönyvét. Egyik kitétel, hogy akkor veszik fel a dolgozót, ha tartós munkanélküli és be van jegyezve szépen a kiskönyvbe, ahogy ők megszabják, a munkaügyi központban, hogy havonta, vagy két-három havonta kell jelentkezni. Én akkor már nem kaptam pénzt, egy hiba miatt, amit magamnak köszönhetek, azt lehet mondani. Be 28
