Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Tóth Péter Pál: Ikermonológ, két hangra
Tóth Péter Pál Ikermonológ, két hangra* I. szín M, a kiismerhetetlen ellentmondások városa, labirintus. Itt a külvárosi kloáka a belváros szívébe lóg, a nyomor bármely kapualjban ott tanyázhat, mint ahogyan a szépség is. Ebben a városban az emberek keveset mosolyognak - általában durvább az élet minó'sége: szemcsésebb, ragacsosabb. Egyszóval, ellenállhatatlan vágy fészkeli be magát az itt élő leikébe: mediterrán tájakra utazhatni. Ebben - az akkor még emberléptékű - kisvárosban járva írta Krúdy, az öreg Lévay Józsefre emlékezvén: hajdan „a szép nők és az öreg költők városa’’ volt („amíg a háború és a megszállás lompossá és festékessé nem kente a női szoknyákat...’’). Ma: guberálóké és munkanélkülieké. „Ilyen lehetett a régi, szent Oroszországban az egykori Odessza, ilyen volt a régi monarchiában Lemberg vagy Prága, ahonnan a nők az operák meghallgatására Moszkvába és Bécsbe jártak. ” A tiszteletre méltó poéta nevét viselő utca melletti csendes közben kiskocsmát találunk, ahol mintha megikrásodott volna az idő. Itt mindenki törzsvendég. Az udvaron, diófák alatt, zöldre pingált bádogasztalok. Monoton, ámde barátságos gordonkahang. (Aki még nem adta fel.) Nem megadott címekre megyek, csak úgy találomra. Legutóbb a munkaügyi központban annyit mondtak csak: miért tanult maga ilyen hülye szakmát? Miért, elmentem volna varrónó'tanfolyamra, vagy hova? Annak idején mi volt a divat, a hatvanas években? Forgácsoló, meg kohóipar. Kohász. Leépítés, szakmám forgácsoló, de kevés ideig csináltam. Mert, hogymongyam, nekem olyan mozgásigényem van. Azt, hogy egyhelyben álljak, két méter jobbra, két méter balra, az nekem nem egy cikk. A kohászatba kerültem hetvenháromba. És alapfeltétele volt a beosztásnak, hogy végezzem el a kohóiparit. Azt elvégeztem hetvenhétben, különbözetivel. Mikor jöttem el? Ki- lencvenhetet írunk... Kilencvennégy..., kilencvenháromba, utána egyszer visszakerültem hat hónapra. Nem fegyelmi, meg végkielégítés, mert azt a kort még nem értem el, negyvenhetedik éves vagyok. „Munkaviszony megszűnt” - jelszóval. Röviden csak annyit, hogy a volt főnököm, aki már nyugdíjas, azt mondta, ha elbocsátás lesz, te leszel az első'. Egyszóval: személyi ellentét. Hát én nem vagyok, hogymongyam, a múlt rendszerben nó'ttem fel... Szólt a kisebbik fó'nö- köm, fiam maradj, de aztán már nem volt rá mód. * A Munkanélküliek címmel meghirdetett szociográfiai pályázat díjnyertes műve. A pályázatot a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ támogatta. 27
