Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Kovács András Ferenc, Tompa Gábor: Boldogabb időkből jött tél (versek), Négyszer két balkezes (Lakónikus tavasz; Eltékozolt nyarak; Válás szonett módra (Az elszabadult szonett); Hűséges elhagyás; A terhes ünnep; Ó Stonehenge, Lascaux, Altamira, Carnac!; Tündéri kertek; Az ősök árnya) (versek)
A terhes ünnep Fáradt vagyok és súlyos, mint az Advent: mint fagyos kés, az ünnep összevág. A jóreménység mégis enyhet ad bent, s terhem alatt nem roppan ősi ág... Uram, tekints rám, nézz rám, bárki vagy fent! Önnön kétségem gyarló férge rág, magas kegyelmed téli sárba fagy lent, s az egykor gyilkos rózsa: művirág. Fáj minden ízem, létem bölcs betegség! Ne végy magadhoz, de gyógyíts, ha tudsz, hisz úgy is szólsz, ha hallgatván hazudsz, hogy értelmedet fönt s alant keressék madarak, férgek, halak, emberek, kiknek szívében pillanat remeg. Ó, Stonehenge, Lascaux, Altamira, Carnac! Mint ép papír, ha toll vonása sebzi, ha vér csorog, mint lázas verssorok, a Föld gyomrában vén jambus korog, s a dolgokat rút látszat megtelepszi. Am lelkünket a csalódás megedzi, jöhetnek újra csúf, hazug korok: egyként szorul majd össze szív, torok, s halálnak horgát már műlégy se pedzi! A kellem itt időtlenségbe dermed, miként Stonehenge, ha alkony járja át, elűzvén cro-magnoni éjszakát... Bölények farkát köll itten csederned! Emléked őrzi barlangrajz, humusz, s mélyben kísértesz, mint mammut-mumus.
