Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Kovács András Ferenc, Tompa Gábor: Boldogabb időkből jött tél (versek), Négyszer két balkezes (Lakónikus tavasz; Eltékozolt nyarak; Válás szonett módra (Az elszabadult szonett); Hűséges elhagyás; A terhes ünnep; Ó Stonehenge, Lascaux, Altamira, Carnac!; Tündéri kertek; Az ősök árnya) (versek)
Tündéri kertek Te is megőszülsz, mint a sóhegyek, s hiába várod azt, hogy jó legyek, hiába vár a bámész, kósza gyermek: nem tündökölnek újra régi kertek. Az ódon óra altatót ketyeg - egymásba tűnik fél, egész, negyed, s holt perceink seholban elhevernek, amíg kinyílnak végső, hosszú termek. Lépés visszhangzik, fázó függönyök - lúdbőrző léted lassan felpörög, s bolygókra bámulsz, vén búgócsigákra! Árnyékod nemlét küszöbére lép, halálokon túl kezdi életét, s reszketve vár az új találkozásra! Az ősök árnya A végén: karnyújtásnyira apáink. Figyelnek, néznek, titkon féltenek. Gondos kezük kis port fejünkre ráhint. Megértenek, hisz már nem értenek... Megérzik Ábelben a méla Káint, s tudják: hangunkban bánat mért remegi Nevünk motyogják: László, Béla, Bálint, mivé lett játszi gyermekségetek? Finom kezük a túlsó partról átint, és akkor ránkismernek réveteg... Ingujjukból kikandikál a jácint! Fontolgatják az ellenérveket, míg bohóc időnk csörgősipkát ráz kint: ripacs kor ez- s a szellem élveteg...
