Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
most már valóban lebetegszik, kirázza a hideg, s úgy csillog a testén a verejték, mintha gyöngyöket szórtak volna rá. Néhány nap múlva az öle elgeny- nyesedik. Mint kaptár oldalán a lecsorgó méz, sárgállnak ágyékán a kelések. Vér is vegyül a lázasan bugyogó gennybe. Pilinger teste tüzelni kezd, hullámokban önti el a veríték, félrebeszél. — Tutu! - kiabálja. — Trutu! Balina a fejét csóválja, másnap férgeket kapar ki egy rothadó tölgy gyökerei közül. Apró, fehér jószágok, lelkesen tekeregnek a fadoboz mélyén. A pákász lemezteleníti a férfit, majd a csupasz ágyékára engedi a férgeket. A féreg jó. A féreg megeszi a gennyet. S másnapra valóban enyhül a kín, bár el nem múlik egészen. Néhány nap múltán Pilinger öle még mindig levedzik. Balina elmélyülten nézegeti, a fejét csóválja, végül pipát töm, a sebre ráha- muzik. A hamu is jó. A hamu is eszi a gennyet. Mégis hasztalan, mindegyre hasztalan. Mert ha a seb állaga javul is valamelyest, ha a genny sárga virágai már piros vardarabokká száradtak, s körkörös csíkban húzódnak Pilinger Ferenc öle körül, ha a gyulladásos fájdalom alább is hagy, a lélek gyötrelme mégse múlik. Olyan a pillantása Pilinger Ferencnek, akár a szomorú állatnak, ha tagló alá vonják. Balina mindeközben gyakorta bejár a városba. A dolog nem egészen veszélytelen. A török hatalom nem kedveli a nádból váratlanul előbukkanó embert, aki kivonja magát a hatásköréből, és azt csinál a maga birodalmában, ami neki tetszik. Veszélyes az ilyen önállóság. Ezért aztán előrelátóan kerülni kell a járőröket, a kapuknál és az utak mentén posztoló őrszemeket, és persze a csalánvirág mögül leskeló'dő besúgókat. Balina leginkább a hajnal szürkületében indul, emberrel ilyenkor nem találkozik, néha mégis úgy érzi, követik. Egyre inkább úgy érzi, járnak utána. Aztán egy reggelen megpillantja az árnyékát. Kémlelője lélegzetelállítón szép férfiú. Olyan az arca, mintha a legfinomabb ébenfából faragták volna. Balina a természeténél fogva óvakodik a túlontúl szép arcoktól. Sokat mondogatja Balina a nádbóbitáknak és a vízi kacsáknak, hogy a szép, ha túl sok van belőle, taszít. Elviselhetetlen. A palánki piacon végül a türelmét veszti, s megragadja a követője karját. — Túl szép vagy, te idegen — morogja Jozef Bezdán világkém arcába. Aztán a mocsári ember maga is meghökken. Nem szól egy árva szót sem a másik, mégis hallja a szavait. A tekintetével beszél az idegen. — Azt mondod, tudod, hogy várok még, aztán a folyó fölső folyásához viszem? - kérdezi Balina. A pákász úgy csodálkozik, hogy rángatózni kezd a szemöldöke. Aki egy pákász gondolatai között olvas, tényleg nem akárki lehet. Egy pákász fejében annyi a halszálka, a békacsont, a halált hozó vedlett kígyóbőr, s a sebző nádhorog, hogy abban a kavalkádban csak a gazdája tud eligazodni. És mégis! Ez a gyönyörű idegen belát az ő konok, keménycsontú homloka mögé. S amint az látható, a pártfogoltja után kémkedik. — Igen, el fogom vinni egy asszonyszemélyhez — mondja tehát Balina, és olyan arcot vág, mint akinek a fogát húzzák. A szép arcú idegen bólint, már el is tűnt. Balina leginkább darvat, túzokot és vadmézet hord a szegedi vásárba. Vizitökből szépen szóló nádmuzsikát fabrikál, egészen olcsón árulja. Kenye12
