Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Darvasi László A könnymutatványosok legendája P JL otári Félix, jó ferences barát ilyet még nem látott. De nem. Ne evezzünk túl könnyedén eló're a történés vakvizén, ha a lélek olyan gazdag elkeseredésének is tanúi vagyunk, amely Pilingert tölti el a kiközösítése pillanataiban. Hogyan is lehetne magyar vitéz, aki nem férfi, s aki nem is az erejét, ügyességét vesztette el, hanem a hímtagját? A kéz az kéz. A láb sem több annál, ami. De micsoda dolog egy fasz?! Mert nevén nevezni könnyű, használni mint akármely testrészt, ugyancsak jelentéktelen ügye a világnak! Hanem ám egy hímtag lényegre tapintani! Azt csak a ponyvás comédiások gondolják ekkoriban, hogy férfi és nó' könnyedén cserélgethet ruhát és szerepet. Ez csupán játék, olcsódad színlelés, s az imitátorok előbb-utóbb maguk is mohón kívánják leleplezó'dést. A nagyérdemű publicum meg röhöghet föl- szabadultan, hogy férfi lett, aki férfi volt, s asszonyállat, aki asszonyállat. Mi azonban tudjuk jól, hogy az úgynevezett valóságban férfi és a nő különbsége már az első lépésnél kitetszik. No, de erről majd késól)b. A lényeg annyi, hogy nem férfi, de nem is asszonyállat immár Pilinger Ferenc, egykori magyar vitéz. Hanem akkor micsoda?! Nyüszít a férfi, mint a gyermek. Kaparja a földet. Egy elveszetten jajongó lény most a szegedi határban, egyelőre eny- nyi bizonyos. Mintha az élet természetes rendjéből szakították volna ki. S ha ezt érzi, mi csak helyeselni tudunk, mert mi lenne más a história lényege, mint valamely életből beleszületni egy másik, mélyebb értelmű, gazdagabb és tágasabb életbe. Pilingerrel pedig megtörtént az elsó' lépés. Még ha ő nem is tud róla. Füzes rejtekéból nézi végig a mészárlást, Cserkesz Ahmed tatárjait, törökjeit, Thököly gyanútlan magyarjait mint lövik és kaszabolják a páncélos németek, akik az alkonyattal is szövetséget kötöttek. Fátyolos ugyan, a szemét Pilinger mégsem süti le, megszokta már az ilyet. Az élete szólt arról, hogy gyakran ölni kell, és meg is lehet halni. A fátyol mástól van, tudjuk, mitói. Sokáig még akkor sem mozdul, amikor elül a csatazaj, s nyöszörgő' emberi hangokkal telik meg a magyar mezó'. Éjszaka van már. A császáriak imbolygó fáklyafénynél vizsgálják a hullákat, s szedik össze sebesültjeiket. Pilinger Ferenc is óvatosan elhagyja a rejtekhelyét. Minden egyes sebesültet és holttetemet szintén megvizsgál. Végül megleli Zudar hulláját. Társának belei a teste mellett tekerednek. Hosszú haja szétterül a földön. Borzasztóan szenvedhetett, mieló'tt meghalt. Nem messze az öreg Répási hörög. Még éppen él. A torkából bugyog a vére. Pilinger az arca fölé hajol. Szót az öreg harcostól már nem várhat. De még a vak szemébe belenézne, hátha onnést még kitetszik valami magyarázat, vigasztalás, vagy ... eh, Pilinger beleveri homRegényrészlet 6
