Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Juhász Ferenc: A cipő (vers)

a cipő a sors kelyhe mind! És tündércipők! Hamupipőke tűsarkú arany-tánccipője, karcsú kis olajos-kancsó arany kígyó-bőrből. Mert az a varázslat-cipő más lábra nem húzható, csak az egyetlen kiválasztottéra. Pedig a hatalom-éhes mind arra vágyott, a varázscipőre, a tündércipőre! Mind a királyné-uralomra éhes, a csaló, a sanda, a csodára-mohó, a gátlástalan és szégyentelen gazdagok pökhendi, irigy társadalma. 0, cipők! Dehát Platonnak, vagy Keresztelő Szent Jánosnak nem volt cipője. Csak saruja. Vagy talán az se. És Jézus is mezítláb járt a kőhullám- csipkesivatagon, amely olyan, mintha kis bárány-újszülöttek, apró kőbárányok hömpölyege heverne a lila, arany, ezüstkék dombokon. És Jézus is mezítláb járt a tóvízen. Úgy csúszott ott, mint patak vizén a molnárka: a vízipók, taszító-antimágnes-tölgylevél- hártyatalpú szent Isten-szerkezet, kúpos póklény-szeretetszánkó, megváltás-súlytalanság, tömegvonzást legyőző Szív Molnára Isten! Cipők! O, meddig járhatunk még a földön? Schéner Mihály szerint Isten azért teremtette a lábat, hogy cipő legyen rajta. Én azt mondom: az emberláb azért teremtődött, hogy a látás magasságát elérjük általa. Az emberlátást a Kozmosz-magányban. (A fizikus Fred Hoyle értelmezte így az embert!) Csak még ne kellene a Földgolyóba befelé menni! És járnék inkább mezítláb a porban, a sárban, a pipacsos, gólyahíres, füvek, kákicsok szigete közt kék vízlemez-berakásos mezőn, és néznének a sáskák csiszolt-kavics szemükkel és néznének a gólyák, mint a csönd feketesáv-oldalú, sárga-csőrű, pirosán emelet-lépegető állati gémeskútjai. A Szent Kelepelés-himnusz Madarak. Csak ne legyen még vége! És a koporsóban hogy fekszünk majd? Cipőben, zokniban, vagy selyemharisnyában? Vagy mezítláb? És elrohad a láb és elrohad minden a földben: a láb frigyszekrénye, a cipő is!

5