Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Juhász Ferenc: A cipő (vers)
Juhász Ferenc A cipő Hogy Isten van-e, vagy nincs, azt nem tudom. Az képzeletileg, vagy tudományosan meg nem állapítható. A modern fizika sok tudósa azt mondja: a teremtésnek nem volt szüksége Istenre. Az anyag önszerveződésével jött létre a világ. Isten: a hit dolga. A hit hite. De hogy a Sátán van: azt tudom! A Sátán ott van miben- nünk. A Sátán az az iszonyatos, féktelen belső súgás, fekete sugallat, amely a bűnre biztat. A bűnt akarja elkövettetni velünk. Mert a bűn az ő Arny-Paradicsomkertjének bizonyító, mérgezett homálya. A bűnből-szőtt emberszégyen az ő Fordított Mennyországa. Gravitációs erőterébe akar szívni minket. A halál-súlyba! Én Bián születtem, Budapesttől húsz kilométerre. Onnan jártam a fővárosba vonattal iskolába. 1944-ben, még az ostromgyűrű bezárulta előtt is bejártunk ide, mint egy romtenger közé ékelődő veszélyszerkezet karcsú hídon: vonattal, gyalog. Aztán 1945 őszén újra. Akkor láttam meg a bérház-romcsipkés Attila úton, a várhegy budai zuhanása, a Tabán őszi, deres lankája csók-romjánál a cipőt! Ott feküdt kék csomagolópapírral letakarva, háttal a földnek a halott, a férfihulla. A házrom mellett. Szemben a több- emeletes ház második emeletébe fúródva orral egy repülőgép. Talán vitorlázógép volt, hiszen a németek így akartak, hangtalanul suhanva utánpótlást küldeni a másik hadsereggel körbe-ölelt város benti katonáinak. Olyan volt, mintha óriás fényalma szemeivel a szétmállt fal ablaksoros, piros függőlegesébe fúródik egy hatalmas szitakötő. És lent a halott, deresen ropogott a zajtalan apró szélben a fagyott testre és a fagyra terített kék, hajtogatásnégyzetes papírlepedő, papírkötény. A halottnak csak a cipője állt ki a kék szemfödő alól. Orral az ég felé, a reggeli kék bárányfelhői felé, talppal, sarokkal a vároldalnak, felsőrésszel a Tabánnak. Két sötétsárga, petrezselyemlevél-bőrberakásos orrú új félcipő! A fehércsíkos fekete nadrág a boka fölé csúszva, a fehér zoknik a bokacsontokig legyűrődve. És súgott a Sátán! Hangja, mint a nagyharangé, hangja, mint a hallható óriás szívütés, hangja, mint a kígyósziszegés, hangja, mint a darázsdörmögés, hangja, mint a denevércincogás, hangja, mint a pokol visszhangja csönd! Feketén súgott a Sátán: „Vedd le,” mondta, „vedd le, senkise látja, vedd le, húzd le, hiszen neked meg sose volt félcipőd!”. Új sárga cipő. Mint a cigányprímásoké. És súgott a Sátán, és súgott és súgott, és súgással gyötört, átpaszírozta szégyenem szitadob- száján, mint a paradicsomot. Mert az volt a szégyen és a borzalom és a sátán-ihlette vágy, sátánpotroh fullánkdöfése roppant
