Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Pomogáts Béla: Erdélyi magyar katolicizmus

ces középiskola azonban továbbra is meghatározó szerepet töltött be az erdélyi magyar oktatásban. Egyházüldözés a kommunista diktatúrában A második világháború után, a sztálinista diktatúra bevezetésével az erdé­lyi katolikus egyház még inkább mostoha helyzetbe került, igen gyorsan elkövet­kezett a kíméletlen vallásüdözés korszaka. A bukaresti kormány 1947-ben fel­mondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, s az 1950-ben hozott „vallásügyi törvénnyel” egyszerűen megszüntette a nagyváradi, a szatmári és a temesvári püspökségeket, pontosabban ettől kezdve csupán „fó'esperességeknek” ismeri el ólcet. Államosították az egyházi iskolákat, elkobozták az egyház vagyonát, fel­oszlatták a vallásos szervezeteket és egyesületeket, megszüntették a szerzetes- rendeket és az egyházi sajtót, valamint könyvkiadást. 1949-ben koholt vádakkal bebörtönözték Márton Áron gyulafehérvári püspököt, s 1955-ös szabadon bocsájtása után is, egészen 1967-ig házió'rizetben tartották. Ugyancsak hosszú éveket töltött börtönben Márton Áron utóda: Jakab Antal, valamint Scheffler János szatmári, Pacha Ágoston temesvári megyéspüspök, több titokban felszen­telt püspök, így Erőss Alfréd, Macalik Győző, Boros Béla, Bogdánffy Szilárd és az összes román görög katolikus püspök is, többen közülük a kiállott szenvedések és a nélkülözések hatására a börtönben halt meg. Ugyancsak elhurcolták az erdélyi magyar szerzetesrendek, így a ferencesek és a jezsuiták vezetőit, akik közül szin­tén sokan váltak az egyházüldözés áldozataivá. A hatóságok a kommunista diktatúra négy évtizede alatt mindvégig ellen­ségként kezelték az erdélyi római katolikus egyházat, mindenáron ellenó'zésük alá kívánták vonni az egyház belső' életét, akadályozták az egyházközségi tevé­kenységet és a hitoktatást, és a „numerus clausus” erőszakos bevezetésével meg kívánták akadályozni a papi utánpótlás biztosítását. A Gyulafehérváron működó' egyetlen hittudományi akadémia az 1977. évi negyvennel szemben 1983-ban csak huszonöt, 1985-ben pedig már csak tizenhat teológust vehetett fel. Rendkí­vüli nehézségekbe ütközött a hívóit vallásos irodalommal történő' ellátása: Ro­mániában hosszú évtizedeken keresztül egyáltalában nem volt egyházi jellegű könyvkiadás, Bibliák csak külföldről érkezhettek, és a vámhatóság emberei szin­te vadásztak ezekre a könyvekre. A nyílt vallásüldözésnek még a nyolcvanas években is brutális következmé­nyei voltak, ezek valósággal fölrázták a magyarországi és a külföldi közvéle­ményt. így 1984-ben Pálfi Géza székelyudvarhelyi római katolikus plébánost, karácsonyi szentbeszédét követően, a román titkosrendó'rség emberei elhurcol­ták, a hitvalló lelkész pár nappal késó1>b a vallatások során elszenvedett sérülé­seibe halt bele. Tudomásunk volt más, egyházi személyekkel szemben elkövetett atrocitásokról is. Az erdélyi római katolikus egyház igen sokat veszített az egyházüldözés kö­vetkeztében, minthogy hosszú évszázadok intézményépító' munkájának eredmé­nyei semmisültek meg. Az ötvenes évek közepére kialakult helyzetet igen jól jellemzik annak a pásztorlevélnek a megállapításai, amelyet a börtönből szaba­duló Márton Áron püspök 1955. március 25-én intézett egyházmegyéjének pap­jaihoz: „Egyik fájdalmam, hogy a templomok állanak némán, mert nincs pap, aki kinyissa és a híveket meghívja a legszentebb áldozatra. Az egyházmegye szór­80

Next

/
Thumbnails
Contents