Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Pomogáts Béla: Erdélyi magyar katolicizmus
Katolikusok Romániában A Keleti- és Déli-Kárpátok a történelemben nemcsak Magyarországnak, hanem a nyugati kereszténységnek is határai voltak, és a római katolikus egyház Erdélyben és a Bánságban ma is a legnagyobb „kisebbségi” vallási közösséget alkotja. Híveinek száma a különböző' becslések egybehangzó állítása szerint nagyjából 1,2-1,3 milliót tesz ki, ebből több mint egymillió magyar anyanyelvű az erdélyi római katolikus főegyházmegye (a gyulafehérvári érsekség), illetve a nagyváradi, szatmári és a temesvári püspökség területén él, további százezer ugyancsak magyar: a Moldvában (Bacau környékén) élő csángó népcsoport tagja, több tízezer pedig bánáti és szatmári német. (Éppen az ó' számuk az utóbbi három-négy esztendőben igen erősen megfogyatkozott.) Természetesen a római katolikusok között más kisebbségiek, például cigányok és szlovákok is megtalálhatók. A román nemzetiségű római katolikusok száma ugyanakkor nem éri el a kétszázezret, ezek általában ugyancsak Moldvában, illetve a román fővárosban, kisebb részben Erdély területén élnek. Az ő lelki gondozásukról a bukaresti érsekség és a jasi püspökség gondoskodik. Kell néhány magyarázó szót szólni a moldvai magyar római katolikus népcsoportról, őket évszázadok óta „csángóknak „ nevezi a köznyelv és a szakiroda- lom. Már csak azért is szólni kell róluk, mert a hivatalos román állásfoglalások ezt a népcsoportot egyértelműen románnak próbálják beállítani. Dumitru Martin Originea ceangailor din Moldova (A moldvai csángók eredete) című, Bukarestben szinte hivatalosnak tekintett munkája például a „csángókat” Erdélyből Moldvába települt románoknak nevezi. Ezek a „románok” úgymond az „erőszakos magyarosítás” elől menekültek Erdélyből a Kárpátok keleti oldalára. Csak az a kérdés, hogy ha egyszer elutasították a „magyarosítást”, akkor miért beszélnek évszázadok óta moldvai falvaikban máig magyarul? Már pedig a moldvai „csángókról” minden történeti forrás azt állapítja meg, hogy az őket körülvevő románságtól eltérően nyelvükben, kultúrájukban és nemzeti identitásukban magyarok maradtak, és nyilvánvalóan a római egyház iránt megőrzött sok évszázados töretlen hűségük is abból az egyszerű tényből következik, hogy etnikailag mások, mint a köröttük élő románok, akik hagyományosan az orthodoxiát követik. De térjünk vissza Erdélybe, ahol a római katolikus egyház híveinek döntő többsége él. A történelmi Erdélyben és a vele szomszédos területeken a római katolikus egyháznak hagyományosan négy püspöksége működött: az erdélyi (gyulafehérvári) püspökséget 1000 körül még az államalapító Szent István király hozta létre, a nagyváradit 1093-ban Szent László király alapította, a török hódoltság felszámolása után az ugyancsak ősi (Szent Gellért által létrehozott) Csanádi egyházmegye romjain jött létre a temesvári egyházmegye, és 1804-ben I. Ferenc király az egri főegyházmegyéből hasította ki a szatmári egyházmegyét. Az egykori magyar területek birtokbavétele után a román kormányzat mindvégig arra törekedett, hogy csökkentse az erdélyi római katolicizmus (mint kisebbségi egyház) szerepét és befolyását. Ezért a Szentszékkel kötött 1927-es konkordátumban elérte a nagyváradi és szatmári püspökség egyesítését, felszámolta a gyulafehérvári püspökség sok évszázados autonómiáját, a Bukarestben létrehozott érsekség alá rendelve azt, s még korábban, a hatalomváltozást követő években megszüntetett számos katolikus oktatási intézményt, közöttük a piarista rend máramarosszigeti és nagykárolyi gimnáziumát. A katolikus oktatás, így a kolozsvári és temesvári piarista, a nagyváradi premontrei, a Csíkszeredái feren79
