Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Pomogáts Béla: Erdélyi magyar katolicizmus

a lengyeleknél, különösen a cári birodalomba vagy a porosz államba bekebelezett lengyel területeken, ahol a római katolikus egyháznak, márcsak nemzeti nyelvű oktatási és kulturális intézményei következtében is nemzetfenntartó missziót kellett vállalnia. Az ausztriai birodalomba bekebelezett Krakkóban és Galíciában a lengyelek viszonylag szabadabban fejezhették ki nemzeti identitásukat: a Habsburg-császárságnak nem volt igazán etnikai jellege, és a lengyelek fontos szerepet kaptak az általuk lakott területek közigazgatásában. Az egyházi intézményeknek ezért ott nem kellett elsó'rendűen nemzetfenntartó szerepet vállalniok. Hasonló szerepet kapott a nemzeti (lutheránus) egyház a finneknél, a nemzeti orthodoxia az ugyancsak az orosz birodalomhoz tartozó örményeknél és grúzoknál vagy éppen a görögkeleti nemzeti egyház történelmi Magyarország szerb és román népcsoportjánál. A nemzeti és a vallási indentitás ilyenkor tulajdonképpen egybeesett (mint ahogy a moldvai csángók esetében ma is egybeesik, akik magukról nem azt mondják: „magyarok”, hanem „katolikusok”!).

Ugyanígy az egyházak autonómiáját bizonyos mértékig a nemzeti autonómia keretévé válhatott a történelmi Magyarország trianoni feldarabolását követó időidben, midőn az utódállamok kormányai igen határozottan elzárkóztak a kisebbségi önkormányzati rendszer bevezetése elől, azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy az egyházak bizonyos autonómia birtokában szervezzék a hitéletet és az egyházközösségi munkát, sőt a kulturális életet és az oktatást. Közismert dolog, hogy a trianoni utódállamok nagyrészében a nemzeti és a vallási identitás egymással összefüggésben áll. így Erdélyben a magyarok római (és igen kis mértékben: görög) katolikusok, reformátusok, evangélikusok és unitáriusok, a németek közül a szászok evangélikusok, a bánsági svábok római katolikusok, a románok pedig görögkeletiek vagy görög katolikusok, a Vajdaságban a magyarok katolikusok és reformátusok, a németek katolikusok, a szerbek pedig görögkeletiek, Kárpátalján a magyarok katolikusok és reformátusok, a ruszinok görög katolikusok, az ukránok és oroszok görögkeletiek, Szlovákiában a magyarok katolikusok, reformátusok és evangélikusok, a németek és a szlovákok katolikusok és evangélikusok (tehát egyedül itt nincs az egyházi hovatartozásnak nemzetiségi jellege!).

A trianoni utódállamok magyar nemzetiségi egyházai mindig autonómiára törekedtek, ez az autonómia azonban sohasem lehetett maradéktalan, a kommunista korszak négy évtizedében pedig szó sem lehetett arról, hogy a magyar egyházak valamiféle önkormányzat birtokában végezzék nemzeti kulturális feladataikat. A bukaresti (és hasonlóképpen a prágai, a belgrádi) kormány jól tudta, hogy a széleskörű egyházi autonómia előbb-utóbb a nemzetiségi önvédelem és önkormányzat szerve lehet. Az Erdély bekebelezését alkotmányjogilag előkészítő gyulafehérvári román nemzeti gyűlés határozatai, illetve az antanthatalmakkal 1919 tavaszán kötött kisebbségi szerződés ugyan előírta a nem-román egyházak függetlenségét és önkormányzatát, ezeket a jogforrásokat azonban a román kormányok mindig figyelmen kívül hagyták, és nem javasolták a Gyulafehérvári Határozatok és a kisebbségi szerződés alkotmányos becikkelyezését sem. Annak ellenére, hogy az egyházi autonómiák létrehozása, illetve a hagyományosan kialakult autonóm intézmények, mint amilyen a gyulafehérvári egyházmegye irányításában fontos szerepet betöltő Római Katolikus Státus és az erdélyi református egyházkerületi zsinat, teljesebb önkormányzatának kiépítése mindig is az erdélyi magyar egyházak törekvései közé tartozott.

78