Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium III. (I. rész - fordította: Szenyán Erzsébet)
hat ugyanis, hogy a tendencia egyelőre még alig jelentkezik, alig látható, mégis ez az irány mutatja meg, hogy milyen erő válik majd a jövőben uralkodóvá. Kétféle látásmóddal van itt dolgunk - az egyik statikus, a másik dinamikus. Az a lényeg, hogy megtaláljuk a helyes arányt a között, ami ma még osztatlanul uralkodik és a között, ami éppen csak csírázni kezdett. A történelemben az irracionális pillanatok a leginkább lenyűgözőek. A lázadások, a kollektív érzelmi kitörések, a pusztítás őrülete, az önpusztítás erupció- ja. S mindezeknek megdöbbentő kiváltó okai. Gyakran jelentéktelen semmiségek. Hatalmas energiák váratlan fölszabadulása. És az, ahogyan minden visszatér a régi kerékvágásba, ahogyan az áramlás egyre lassul, s a sekély víz alól újra földereng a homokos meder. A dátumok, nevek, adatok, jelentések értékvesztése. A növekvő és sűrűsödő információ-folyamban minden elmosódik, jelentését veszti, elfelejtődik. Nincs egyetlen emlékezet. Minden emlékezet másra és másként emlékszik. Tudatos és tudatalatti preferenciáink és vágyaink ugyanis hatással vannak az emlékzetet irányító válogatási mechanizmusokra. Néha, különösen a politikában, a különféle emlékezetek között egyikük monopóliumáért folyik a harc. Az általunk ismert történelem az emberi fejlődés nagyon kései szakaszának rögzítése. Egyre nehezebb megjósolni a jövőt, egyre eredményesebb viszont a múlt feltárása. Megdöbbentő, hogy az alkotó ember, a művész megjelenésének pillanata a legújabb technikák és kutatások révén hogyan tolódik a mind távolabbi múltba. A XX. század elején még az volt az uralkodó nézet, hogy a művészi hajlam hosszú fejlődés eredményeként alakult ki az emberben, s ennek jelei alig néhány évezreddel ezelőtt mutatkoztak meg (Mezopotámia, a sumér, az elám kultúra, Ur, Egyiptom, stb.). Aztán a spanyolországi Altamirában, a franciaországi Lascaux-ban, a Szaharában a Tasszíliai-fennsíkon felfedezett sziklarajzok lehetővé tették, hogy a művész-ember megjelenését mélyen a paleolit korba, vagyis tízegynéhány évezrednyire toljuk ki. A következő fordulópontot napjaink, a XX. század utolsó évei jelentik. 1994 decemberében Jean-Marie Chauvet francia kutató a Rhon torkolata közelében egy barlangra bukkan, s ebben felfedezi, ahogyan azt azonnal el is ismerték, a világ legrégibb, mintegy harminckétezer éves barlangfestményét. Rövidesen meg is jelenik egy fotóalbum ezekről a rajzokról A művészet hajnala: a Chauvet- barlang. A világ legrégibb festményei címmel. Alig jelenik meg azonban az album Párizs majd New York és London könyvkereskedéseiben, máris bejárja a világot a hír, hogy bolygónk másik felén, Ausztráliában, egy sokkal de sokkal régebbi művészet nyomára bukkantak. Nevezetesen Richard Fullagar és ausztráliai régészek egy csoportja Észak-Nyugat-Ausztráliában sziklába vésett állat sziluetteket — kenguruk és krokodilok sziluettjét - valamint szellemek hasonmását fedezték föl. Megállapították, hogy ezek az alkotások hetvenötezer évvel ezelőtt keletkeztek, vagyis, legalább kétszer olyan idősek, mint a Chauvet-barlang rajzai. De ez még nem minden, mert egyúttal olyan, sziklarajz készítéséhez szükséges okker és kőszerszám maradványok is előkerültek, amelyeket száztizenhat33
