Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Óhajtásaim (Kecskemét és népe 1848 tavaszán)
Mind a megfogalmazott célok, mind pedig a felsorolt érvek és a frazeológia azt jelzi, hogy a város vezetése a centralisták liberális programját érezte magához legközelebb. Ebben osztozhatott a választásra jogosultak jóval szélesebb köre is, mert az országgyűlésre, ahol csak elvétve jutott be olyan ember, aki nemesi címmel nem rendelkezett, Kecskemét mindkét országgyűlési képviselője az értelmiség köréből került ki. Simonyi János, akit elsőként választottak meg Kecskemét országgyűlési képviselőjének, Világos után a hadbíróság előtt, az akasztófa árnyékában sem tagadta meg liberális programját, amit korábban több évtizeden át a város tanácsnokaként is képviselt, és amit Kecskemét lakosságának többsége is saját politikai céljaként elfogadott: „Mivel nemtelen szülőktől lett származásomnál fogva az adót fizetők sorába tartozom, nemcsak a magyar törvények mostohasá- gából, hanem saját eléggé sajnos tapasztalásomból megválók rólla győződve, hogy a magyar törvényczikkeknek a nemtelenek irányában gyakran előforduló kifejezése misera plebs contribuens - nyomorult adófezetők - valóság, szüntelen oda valának irányozva óhajtásaim, vajha megérhetném, hogy Magyarország rendei az Európai míveltség útján haladva édes magyar hazánkban is nemtelen származású s eddigelé egyedül adófizető lakosokat emberi méltóságukba helyeztetnék, jelesen: hogy a nemtelen származásúnak is ha abban módja van, szabadjon nemesi birtokot szerezni, hogy az örök igazság alapján ne csak a nemtelen származásúak fizessék az adót, viseljék a közterheket, hanem a nemesek is, és így mindenki birtok s jövedelemaránylag fizesse az adót, viselje a közterheket. Végezetre forró óhajtásom közé tartozott az is, vajha Kecskemét városa, melly egyéb nemtelen községekkel együtt a megye kényuralmát s úgynevezett mindenhatóságát sajnos érezni kénytelen volt, az alól felszabadulva önállásra juthatna.” Kecskemét 48 tavaszi hónapjairól készült rövid áttekintés is igazolja, nem minden tanulság nélküli számunkra, mekkora méltóság, politikai érettség, önérzetesség és tudatosság nyilvánult meg eleink eljárásában a nagy korszakváltásnak ezekben a napjaiban és heteiben még egy vidéki városban is. Bár kétségtelen, hogy ők is esendő emberek voltak, köztük is akadtak olyanok, akik hibáztak, tétlenkedtek, vagy engedtek önzéseiknek, de látva a többség önzetlenségét, áldozatvallását és tiszteletre méltó helytállását, napjaink oly sok szomorú tapasztalatai alapján csak szemünket lesütve vállalhatjuk emlékük felidézését. 57
