Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Óhajtásaim (Kecskemét és népe 1848 tavaszán)

„Paraszt Bíró parancsoljon”. Súlyos testi sértések, önkényeskedések és tartozások esetén a helyi nemesek nem jelentek meg a bíróságon és évtizedeken át lehetetlenné tették, hogy ügyükben jogeró's ítélet születhessen. Minden törvényes rendelkezés ellenére, a sok évtizedes gyakorlattal szembeszegülve még 1844-ben is újra megfogalmazták: „A kecskeméti nemesek állítván, hogy községi adó fizetését sem magok el nem vállalták, sem őket a törvény arra nem kötelezi ... azt ezután sem fogják fizetni.” A velük szembeni ellenszenvet növelte az a tény, hogy sokan közülük teljesen alaptalanul mondták magukat nemeseknek, és jogtalanul hivatkoztak kiváltságaikra. Nem véletlen, hogy többen ebben a feszültségben keresik a városban fellépő' gyakori tűzeset okát is.

Mindezek ellenére Kecskemét különösen a XIX. század elsó' felében igen nagy gazdasági fejló'désen ment át. A gyapjú és a bor után egyre több piacképes terményt tudott előállítani, és a fokozatosan bővülő' pesti piacra szállítani. A gabona mellett a sertés és a baromfi, a gyümölcs és a zöldségfélék sorát tudták felkínálni. Több tucatra tehető már a város határában a több lábon álló, piacra termelő gazdaság. Közülük csak egy példa: Bozó János Városföldön lévő 302 holdas birtokán két jól felszerelt tanyaépület, hatalmas ököristálló, egy „jó ké- születű granárium” és egy szélmalom szolgálta a növénytermesztést és az egyre inkább istállózó állattartást. A gyümölcsös és a zöldségeskert elválaszthatatlan volt ezektől.

A reformkor csaknem minden próbálkozása követőkre talált a városban. Selyemhernyótenyésztés és városi mintagazdaság, kaszinó és igényesebb vendég- fogadók, újabb boltok és gyógyszertárak, szeszfőzde és gőzmalom tervének elfogadása, temetkezési egyesület és pénzkölcsönzők, vasútépítés és nyomda jelezte azt, hogy újabb sebességre kapcsolt a város gazdasági és társadalmi fejlődése.

Bár kétségtelenül agrár település volt még ekkor Kecskemét, de a forradalom idején már legalább ezer polgári foglalkozást űző család élt itt. Félezerre tehető a kimondottan jó módban élő gazdák száma. Tehát létezett egy számottevő társadalmi réteg, amely minden tekintetben ráhangolódott a polgári értékekre.

Ennek az óriásfalunak a szerkezetében, küllemében is megindult bizonyos átrendeződés. Két évtizeddel korábban még a mai Gyenes tér helyén lévő Délló' tavon vadkacsákra vadásztak, de a negyvenes években már rendezett sétatér volt helyén, ahol ünnepek alkalmával muzsikaszó szórakoztatta az arra járókat. A halmaztelepülés sajátosságait öröklő város rendezése a nagy tűzvészek után nemcsak megindult, hanem fel is gyorsult. Szépítőbizottság őrködött azon, hogy az utcák szabályosak legyenek, a tetőket lehetőleg cserepek fedjék, a fásítás a város mind nagyobb részét tegye barátságosabbá, hogy legalább ásott kutak biztosítsanak elfogadható mennyiségű vizet a lakosságnak. Kétségtelen, hogy már egy-egy igényesebb középület, az impozáns főiskola és több szép templom, több tucat igényes cívis-lakás jelezte: Kecskemét elindult a városiasodás útján.

A pesti forradalom híre a Duna-Tisza közén sem egyforma gyorsasággal terjedt. A távolság, a közlekedési nehézség és a tanácstalanság egyaránt közrejátszott a hírek továbbításában. így Kalocsa környékén csak március 22-én szerzett tudomást a lakosság a forradalomról, Félegyháza és Halas pedig csak 26-án reagált érdemben. Kecskemétre másnap már nemcsak a nagy esemény híre érkezett meg, hanem több pesti nyomtatvány is. Ennek rendkívüli mozgósító erejét jelzi, hogy a több tucat honatya az esti órákat elmélyült tanácskozással töltötte, és már felkészülten ment másnap a gyűlésbe. Március 17-én a reggeli órákban a tanácsházán Nagy Lajos főbíró „előterjesztvén a közelebbi Pesti nagyszerű nép

47