Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Óhajtásaim (Kecskemét és népe 1848 tavaszán)
mozgalomról vett tudósításokat”, már átgondolt programot hozott magával, és a testület minden halogatás nélkül több igen fontos döntést hozott. Tekintettel arra, hogy a forradalom „híre s ezeket tartalmazó nyomtatványok a helybeli lakosság között is hirtelen elterjedvén, köz lelkesedéssel fogadtatott”, a város sokat tapasztalt vezetői minden bizonytalanságot meg kívántak előzni. Ezért, „hogy a sem mind inkább terjedő lelkesülés magára hagyatva köz bátorságra veszélyes kicsapongássá, fejetlenséggé ne fajuljon, sem a felesleges beavatkozás nagyobb ingerültséget elő ne idézzen”, szükségesnek tartották, hogy a lakosság érdekeit megszólaltató Electa Communitassal, a Választott Közönséggel mindenben egyetértőén tudjanak eljárni, ezért ennek érdekében közös gyűlésre hívták meg annak tagjait. E testület elnöke erről a szándékról értesülve kijelentette, hogy „a Választott Közönség éppen e tárgyban tanácskozik, és így örömmel fognak e felett közösen tanácskozni.” Mindig nagyon jellemző, hogy egy váratlan helyzetben miként jár el akár egy magánember, akár egy testület, mit tartanak legfontosabbnak. Nos Kecskemét honatyáinak az első döntése az volt, hogy egy küldöttséget kell indítani Pestre a megyei közgyűlésre, „mely a kifejlendő körülményekhez, és e város érdekeihez képest, akár szóval, akár írásban ezen közönség kívánatát előterjeszthesse, különösen pedig az ily népes és a közterhek nagyobb részét viselő közönségnek részére a képviseletet mind a megyei közgyűlésen mind az országgyűlésben kieszközleni igyekezzen”. Tehát régi vágyaiknak megfelelően most helyet követeltek maguk számára mind a megyei és az országos közjogi életben, mind a politikai törekvések formálásában. Az újabb döntés is igen figyelemre méltó: „mindkét testület megállapodott abban, hogy a város köz ügyeit tárgyazó tanácskozások nyilvánossan tartassanak”. Ez az elhatározás pedig a polgári közigazgatás melletti elkötelezettségük kinyilvánítása volt. A délelőtt folyamán még egy újabb határozat született a közös gyűlésen, mivel a „helybeli Ref. Fő Iskolában tanuló Ifjúság azon kívánságát nyilvánítván, hogy ezen köz lelkesedéshez csatlakozása jeléül a Fő Iskolára nemzeti lobogókat szándékozik kitűzni, s ha vallyon az Elöljáróság hasonló zászlót ki tűzni fog e, tudni kívánják”, a gyűlés egyetértve az ifjúság céljával: „a város házára is közkívánat következtében Nemzeti lobogó rendeltetett kitűzetni”. A formálódó közhangulatra mindenképpen jellemző, hogy a testület szükségesnek tartotta ismételten leszögezni: „minden félreértés elhárítására s történhető zavarok meggátlására a lakosok értesíttetni rendeltettnek, hogy a fentebb érdeklett nemzeti kívánatok csak békés utón a Törvényhozás által czéloztatnak elérettetni, nem pedig erőszakkal életbe léptettetni”, ezért a közrend megtartását kötelességének érzi. Ezen a rendkívüli napon a tanács délután sem tért pihenőre, hanem szükségesnek vélte egy újabb ülés megtartását, amelyen elhatározták, hogy 3 ezer darab nyomtatványon tájékoztatják a lakosságot a sorsdöntő eseményről, és két nappal később, vasárnap pedig tizedgyűléseket tartanak, ahol az egész városban népszerű Csányi János tanácsnok és Kovács József főjegyző magyarázza majd el a 12 pontban megfogalmazott kívánságokat. Még a véletlen is a tanács érdekeinek megfelelően irányította a fejleményeket. A tanácsülés valójában már ekkor nyilvánossá vált, mivel Fejes János ügyvéd és a fiatalok egy csoportja megjelent az ülésen, és felajánlotta közreműködését a közrend fenntartásában. Javaslatukra hirtelenjében három jelentkezési ívet szerkesztettek e felírással: „Alólírottak a lelkesedés jelen korszakában a netán lehető kitörések meggátlására ideiglenesen a helybeli tanács és Választott 48
